2008. december 11., csütörtök

Hordozni kezdtem, mert hordozni jó!


Amikor a fiam megszületett, már készen várta itthon minden. Csodás babakocsit vettünk neki, mert azt gondoltuk ez nagyon fontos. Szépet, nagyot, többfunkciósat választottam ki neki, hogy majd Érden a földúton is tudjam tolni. (Most már tudom, hogy olyan babakocsi nincs, ami ott elmegy.)
Mikor Bibót hazahoztuk, már sejtettem, hogy nekem akkor jó, ha a mellkasomon érzem az édes szuszogását, ha folyamatos kontaktusban vagyunk. Hamar sírós lett, a születés utáni átállás megviselte és a pocija is fájós lett. Hamar elértük, hogy a nap 90 százalékát a karomban töltötte. Persze heteken át hallgattam, hogy tedd le, nehéz lesz, hogy ha kicsit sír, csak erősödik a tüdeje, de én nem így éreztem. .
Felmentem a netre és rendeltem egy kendőt. Semmit nem tudtam arról, hogy milyen szuper dolog a hordozás, hogy azon túl, hogy praktikus mennyi plusz élményt ad majd nekünk. Pár nap múlva megérkezett. Nagy öröm volt kicsomagolni. Átnéztem a kötési módokat, és kicsi manómat bölcsőbe kötöttem. Nagyon utálta és én is.Egy napig úgy éreztem, hogy ez nem fog menni. Aztán összefutottunk Kamcsatkával és az ő iránymutatásával eljutottunk a mamami-ra http://www.mamami.hu/. Szomjasan olvastam mindent a kendőkről és a kötési módokról, és hamar megvolt az első igazi kötésünk:




Tényleg olyan boldog voltam, mint ahogy a képen látszik. Végre volt szabad kezem, Bibó hosszan és békésen aludt, minden zaj ellenére. Vége volt a vicces sétáknak, mikor már hazafelé karomban volt a dedem, a másikkal hegynek fölfelé toltam a 17 kg-os babakocsit. Szabadok lettünk.. Jobb lett a kedvem, kiegyensúlyozottabb lettem. Innentől kezdve nem törődtem azzal mit mondanak mások, élveztem az anyaságot. Még nem tudtam semmit a kötődő nevelésről, Liedloff-ról, a kisbabák alvásáról, mert rossz könyveket olvastam várandósan.
A babakocsi még vadi új, gyönyörű, tényleg tetszik, de már nem igazi alternatíva. Talán később. Sosem lehet tudni.
Mindenesetre egy olyan katarzist éltem át, amihez fogható nem nagyon volt az életemben. Bibó most is a csodálatos Girasolban alszik, amit ugyan használtan vettünk, de aminek olyan története van, hogy az első pillanattól fogva jobban kötődünk hozzá, mint bármilyen hiper-szuper vadi újhoz tettük volna.
Eljutottunk három hónap alatt oda, hogy mindennapossá vált a hordozás, gyorsan és stabilan kötök (bár néha még sikerül elbénázni, de a teát is kilötykölöm néha, pedig évtizedek óta iszom).
Szombaton viszont áttörés történt!! Először kötöttem a hátamra a fiam. Mennyi energia szabadult fel bennem, el sem tudom mondani. A kötés rossz lett, ferde, megtekeredett a kendő, de Bibót nem zavarta, mosolyogva üdvözölte az újdonságot. Lefotóztam (webkamerával sajna):






Ez itt a világ legbénább BWCC-je, bár ez is lehet, hogy egy új kötési mód.. Szóval a havonta egyszer megrendezésre kerülő Textilpelenkázó és hordozós klub sűrítését fogom javasolni, mert ránk nagy hatással volt a sok hátigyerek (főként Lidi B.).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.