2009. december 25., péntek

2009. december 3., csütörtök

Nekem a Balaton a Riviéra...

Igen, Benő énekelhetné is már ezt, ha ismerné ezt a dalt (és tudna beszélni :) ). Helyette én éneklem, mert Neszka elkészítette a legújabb Bamberoo-nkat, ezúttal egy csatos hordozót(SSC).
A dekoranyag neve pedig ha jól tudom Kamcsatkától származik, ezért hívjuk balatonbambi ssc-nek.
Eddig csak kendőt és mei tai-t használtam és tökéletes volt mindkettő. Azonban itt nagy a sár és hát leérnek a szárak a földre. Így hát úgy döntöttem lecserélem az egyik mei tai-t egy csatos hordozóra. Fájt a szívem a csodás pipacsos Belinért, de nem volt mit tenni (azóta már egy másik Beni birtokolja)...
Itt egy kép, karácsonyi díszbe öltöztetett kandallós háttérrel:

2009. november 26., csütörtök

...és.... JÁR!!

Hát ez a bejegyzés nem a mosogatószerről fog szólni :)
Történt ugyanis, hogy Benő, minden előzetes figyelmeztetés nélkül, egyszer csak talpra pattant és ment több, mint öt métert, egyedül, kapaszkodás nélkül, a nappaliban. Először azt hittem viccel. Aztán térdről újra felállt és folytatta útját. Közben hangosan kurjongatott, mint aki ezt mondja: "na ezt nézd anya, járok!mit szólsz? ez valami szuper! menő vagyok! "
Tényleg nagyon menő volt. És igazán édes. Azóta folyamatosan gyakorol. Néha meginog, akkor kitárja a karjait, rám néz és megy tovább, vagy térdre rogy. Most mindenhová vele megyek, mert van, hogy hátranyúl, keresi a kezem, ha elfárad. Olyan jó vele kézenfogva sétálni. Mint amikor az ember nagy szerelme először megfogja a kezét és csak csendben sétál vele.
Szép és félelmetes is. Újabb szakaszba értünk. Már jóideje vége a "leteszem valahol és ugyanott marad" korszaknak, de ez más, mint a mászás. Olyan, mint amikor enni kezdett. Egyedül. Szép lassan, tényleg végetér a babaság. Olyan jó látni, ahogy magától fejlődik, magától tanul enni, inni, járni. Sose tanítottam ezekre, egyszerűen elleste. Azt hiszem ez genetikailag kódolt képesség. Mégis csodának éltem meg ezeket az új tudományokat. Mi lesz még itt, ha beszélni kezd :)
Várnai Zseni versében elértünk a második versszakig..

2009. november 9., hétfő

A BOLT

Úgy érzem, fontos megemlítenem "A Bolt"-ot a blogomon. Miért?
Amikor tavaly hordozni kezdtem, szomorúan szembesültem azzal, hogy aki hordozni akar, az kénytelen az ehhez szükséges kellékeket külföldről, Németországból, USA-ból beszerezni. Ami sokaknak nehézséget jelent. Nyelveket kell beszélni, fizetni sem lehet akárhogyan, illetve költséges is. Mégis egy (hordozó ) anya számára nincsenek akadályok, főként, ha a gyermekéről van szó, s végül, így vagy úgy, mindenki beszerezte a szükséges holmikat, én is. Kendőt, mei tai-t, hordozó takarót, kabátot.
Aztán egyszer csak elindult valami.. Egyre több és több webáruház kezdett foglalkozni textilpelussal, hordozókkal, egyre több anyuka kezdett mei tai varrásba, vagy épp kendő árusításba. Azonban még sokáig megmaradt az egész a "virtuális térben".
Mostantól ennek vége!
Négy szuper anyuka, akik meghatározó egyéniségei a hordozós világnak, elkezdték megvalósítani a saját és a mi álmunkat is, megnyitják az első valódi boltot, ahol nem a hétköznapi babadolgokat fogják árusítani, hanem mindent, amit eddig nem vehettünk meg hagyományos bébiédenekben.
Részletekért kattints ide
Azon túl, hogy végre vásárlás előtt meg lehet nézni a holmikat, van még egy csodás hozadéka az üzlet nyitásának: Kamcsatka újra ír! Itt lehet derülni a klassz írásain :)
Innen kívánok Orsinak, Julinak, Katinak és Maricának sok örömet és természetesen óriási forgalmat!

2009. november 8., vasárnap

Újra itt vagyok

Nagyon régen írtam már, ahogy drága Juszti meg is jegyezte.
Nem azért mert nem volt mit, inkább nem éreztem úgy, hogy meg tudnám fogalmazni, amit gondolok. Számtalan szebbnél szebb élmény ért minket, és volt sok nagyon nehéz pillanat.

Bibó, akit már nem is hívok így- ő már nagyfiú- egy éves lett. Átalakult. Kisbabából kezd kisfiúvá válni. Pontosabban, napközben vidám, játékos kisfiú, de mikor álmos, akkor visszaváltozik kisbabává. Még mindig szopizik, ami nekünk természetes (néhányan még csodálkoznak rajta), de sokat eszik is, mindenféléket. Ő egy igazi BLW baba, semmi pép nem megy le a torkán, kivéve a sütőtököt.
Sok mindent megtanult, olyan hosszú lenne a lista.. de ami a legcsodásabb, megtanulta kimutatni, hogy szeret. Puszit ad, megölel minket, jó szorosan. Persze, ha haragszik, arra is ugyanilyen intenzitással reagál. Csodálatos volt látni, ahogy egy okos, csupaszív kis türelmetlenkedő lett az én kis sírós újszülöttemből.

Mialatt ő nőtt és nőtt, én is sokat változtam. Rájöttem, hogy itt az ideje valami újba kezdeni, valami olyannal foglalkozni amit szeretek, amiben nincsenek negatív energiák (legalábbis az elviselhetőnél több) és közben megélhetést is biztosít. Hamarosan, ha sikerül, én is WHAM leszek, vagyis otthon dolgozó anya. A részletekről később majd beszámolok nektek.

2009. június 2., kedd

Palya Bea: Szülésdal

Csodás, mókás, mégis benne van a lényeg a háborítatlan szülésről.

Itt megtekinthető

Mindenkinek ajánlom!

A hordozásról, harmadszor




Az előző posztot töröltem. Nem szándékosan, de talán nem is baj..


Az életünkhöz már lassan tíz hónapja szorosan hozzátartozik a hordozás. Pont egyik nap gondolkodtam azon, hogy vajon lesz-e olyan szakasza az életünknek, amikor Bibó nem a hátamon utazik, hanem kerekeken. Talán, ha megkapja első autóját, mikor leérettségizik :)... de komolyan.. lehet, hogy nem. Azt hiszem, mi már ilyenek maradunk. Bibó hordozásra született, én pedig ízig-vérig hordozó mami vagyok. Csodálatos élményeim fűződnek a hordozáshoz, amiket le is írtam már, több ízben is, de mikor megállok egy percre és hagyom, hogy melengesse a szívem a büszkeség, olyan jó arra gondolni, mikor talán majd az unokám kelengyéjébe is betehetem majd a csodás Girasol-t, vagy a Bamberoo-t, vagy a csini pipacsos Belint, vagy a legújabb szerzeményemet, az első Didymos Indio-mat.

Korábban nem rajongtam ezért a típusért, bár talán csak azért, mert csak natúr színvilágút láttam. Azonban ez a csodás rubin-mandarin rabul ejtett és úgy látom Bibó is szereti. Rövid kendő, vékony, nagyon jó nyárra!! Ez is nagyon kalandos úton jutott hozzám, mint a Gira, természetesen egy mamami-tól..
Igen, van egy csodás mellékterméke a hordozásnak. Megismertem jónéhány csodálatos mamit, szintén hordozókat, akikkel idővel talán igazi barátok leszünk, vagy talán már vagyunk is. Talán akkor is, ha a gyerekek már viszik a kocsikulcsot, mert együtt indulnak bulizni.
Mindegyiküknek üzenem, hogy köszönöm a társaságukat és a barátságukat!

2009. április 29., szerda

Olyan, mint a foci..

mindenki ért hozzá...
-gyereknevelés-

Mostanában több kismamával beszélgettünk és olykor nézem a tévében a reggeli műsort is, ahol kismamák és anyukák egymásnak osztogatnak tanácsokat a szoptatásról, a gyerek hozzátáplálásáról, altatásról.
Az nyilvánvaló igazság, hogy ahány ház annyi szokás és, hogy ahány gyerek annyi egyéniség, ahány szülő, annyi mentalitás, tanult szokás, érzelmi inteligencia stb. Mégis most jutottam el oda, hogy végtelenül dühít, hogy ezekben a témákban ellentétesen vélekedők táborokba tömörülnek és agresszívan bírálják, vagy épp durván lesajnálják a másikat.
Nem nagyon értem ezt... hát nem egy oldalon állunk?
Szoptatás-tápszer kérdéskör
Nagyon durva, sokszor alpári megnyilvánulásoknak voltam tanúja az elmúlt nyolc hónapban. Aki szoptat, arra azt mondják a "tápszeresek", hogy neki könnyű, mert tud szoptatni, mert ez szerencse kérdése. Aki tápszerezi a babáját úgy érzi, hogy őt megbélyegzik, hogy rossz anya, mert nem tesz meg mindent a gyermekéért, biztos meg sem próbálta stb..
Ezek akkora hazugságok! Én szoptatok. Igény szerint. A fiam születése óta, több, mint nyolc hónapja. Soha nem volt "könnyű". A kórházban cumizavart kapott, itthon, egyedül kellett rájönnöm, hogyan kell csinálni, akkor még nem tudtam, hogy létezik a La Leche Liga. Csak a Szoptatás c. könyvet bújtam, nagy szerencsémre. Már az első hetekben komolyan küzdöttem, hogy szoptathassak. Aztán a télen legyengültem, kifáradtam több esetben volt úgy, hogy kevés volt. Nem adtam tápszert, folyton szoptattam, pihentem, folyamatosan ettem és ittam és rendeződött, a fiam gyarapodott tovább. Aztán voltak olyan fájdalmaim, hogy minden egyes szoptatás alatt bőgtem a kíntól, hívtam több IBCLC-t (laktációs tanácsadó: http://www.ibclc.hu/ ), mire megoldódott. De szoptattam tovább. Soha nem jutott eszembe, hogy meneküljek. De ez én vagyok. Nem mindenki olyan szerencsés, hogy van elég információja, ereje, jó barátai akik tudnak segíteni, egy védőnő, aki nem a tápszer recepttel kezdi a megoldásokat sorolni.
Tudom, hogy sokan nincsenek az én helyemben. Ennek ellenére mégis a legjobbat akarják a gyermeküknek és a számomra sokkal nehezebbnek tűnő megoldást (vízforralás éjjel, keverés, cumik, fertőtlenítés stb..) választják. Én soha nem gondolom, hogy valaki lustaságból tápszerezik, vagy mert fogyózni akar, bár tudom van azért ilyen is. Nem hszem, hogy túl sok, mert szerintem egy anya ösztönösen a gyermekére koncentrál. Persze láttam már durva dolgokat elsőre átlagosnak tűnő családban is.. mégis alapvetően nem igaz, hogy aki szoptat szerencsés, aki nem ,az meg gondatlan anya.
Elkülönítő-kötödő nevelés
Ez egy olyan hosszú és bonyolult téma, amivel könyveket lehetne megtölteni. Rengeteg szakirodalom van a témában, nem szeretnék kitérni rá objektíven. Az én szemszögem talán szintén érdekes lehet.
Az elkülönítő módon nevelő anyukákkal nem jövök ki. Egyszerűen nem értjük egymást. Nem értik, hogy én miért a fiam igényeiből indulok ki. Miért nem csináltam neki napirendet már pár hetesen, miért nem alszik külön szobában. Miért nem hagyom sírni, miért tartom a karomban, ha ő ezt szeretné. Nem értik, miért hordzok, ahelyett, hogy betenném őt a babakocsiba. Nem értik, hogy miért akkor szoptatom meg ha éhes, és miért nem órarend szerint. Nem értik, miért nincs járókákánk, bébikompunk, miért nem kenguruban cipelem, a szerintük bnyolult kendő vagy mei tai helyett.
Engem pedig dühít, amikor első gyermekes biznytalan anyukák fejét olyasmivel tömik, hogy hagyni kell órákon át sírni a kéthetest, akkor majd megtanulja mikor kell enni, mikor kell aludni. Nem kell felkapkodni, még azt hiszi ő a főnök. Nem értem, miért gondolja bárki, főleg egy anya, hogy egy csecsemő azzal a "szándékkal" jön a világra, hogy tönkreteszi a szülei életét.
Valóban elismerem, egy baba érkezése mindent megváltoztat. Onnantól már nem lehet a régi életet folytatni. Erre kell felkészülnünk a párunkkal a kilenc hónap alatt. Akinek ez nem sikerült, (mint ahogy nekünk sem sajnos) annak még ott a lehetőség, hogy hallgasson az ösztöneire, mert azok nem csalnak. Ha úgy érzem szüksége van rám, nem csukom rá az ajtót, hisz neki csak én vagyok. Ha ez valakinek azt jelenti, hogy egy anya kiszolgáltatott, az nagyon szűklátókörű és még az ostoba szót is megkockáztatom.
Számomra a cél hosszú távú, nem rövid távú. Bátor és kiegyensúlyozott embert szeretnék nevelni a fiunkból, aki akármilyen hibát követ el az életben, hozzánk bizalommal fordulhat. Hogy érhetném el a célom, ha már csecsemőkorában csalódik bennem?
És ez nem azt jelenti, hogy három évesen majd minden játékot megkap, amit csak levesz a polcról a játékboltban. De az elemi szükségtelekkel nem játszunk. Evés, alvás, testközelség, ölelés, puszi, dícséret, bíztatás SOHA nem lesz korlátozva. A tizenhetedik pokémonfigura biztosan...
Nem akartom megtörni a gyermekem. Szeretném, ha lassan, szépen tudna belesimulni az életbe, hogy rugalmas legyen és ne rideg, törékeny. Remélem sikerül. Ez lesz életem legnagyobb eredménye, amihez képest egy Nobel díj, gumikacsa.
Hordozás-babakocsi
No, itt végképp nem értek semmit. Ugyanis sok olyan szülőt ismerek, akik hibridek, az épp helyzethez illő eszközt választják. Én szélsőség vagyok, kizárólag hordozok. Ez azért alakult így, mert Bibó nagyon lassan alkalmazkodott ehhez a világhoz, nagy szüksége volt a testközelségre. Nekem meg a kezeimre. Így kezdtem hordozni, és nem tanultunk meg babakocsival járni. Mindkettőnknek nehéz, körülményes a hordozáshoz képest. Én nem gondolok rosszat azokról akik nem hordoznak, de úgy érzem a szívem mélyén, hogy sokat veszítenek. Persze ezt nem szoktam nekik mondani. Aki nyitott, annak mesélek, aki furának néz, azzal meg minek is beszélünk, igaz?
Azt persze fájlalom, hogy a babakocsiban fájdalmasan síró gyerek anyja kevesebb kéretlen tanácsot kap, mint egy hordozó anya. De ez a világ ilyen. Az emberek félnek attól, amit ne m ismernek, mégha látták Brad Pitt-et is kenguruban hordozni. Talán néhány év múlva a hordzást megismerheti mindenki és szabadon dönthet. Az biztos, hogy sokkal több hátibaba lesz mindenfelé. A fiam meg már biztosan hordozza majd a gyermekét. Neki ez természetes lesz.
Cumi
Én nem vagyok cumiellenes. Én csak félek tőle. Nagyon rossz volt, mikor az egyhetes fiam nem szopizott. Nem felejtettem el. Bibó pedig már igen. Szóval nekünk nem kell. Végre egy dologgal kevesebb, amire vigyázni kell. Sok cumis babát ismerek akik szopiznak, de nálunk így alakult. Nem bánom. Csak azt nem értem, egyeseket miért zavar, hogy Bibónak nincs cumija...
Ami a legbántóbb, hogy anyukák képesek egymásnak ugrani a fenti kérdésekben. Pedig elvben ugyanaz a cél, csak az eszköz más.
Persze ami végképp bosszantó, hogy olyanok is bekiabálnak a "pálya széléről", akiknek nincs is gyermekük..
Kiegészítés Kicsinapnak -nem tudok kommentelni éppen..
Félreértettél. Én is az elfogadást hiányolom. Tudom, hogy van más út is, mint a miénk és ezt tiszteletben tartom. Amit írtam, azért írtam le, mert ezt a tiszteletet egyre kevésbé látom mások szemében. Ha két háziasszony receptekről beszélget, elfgadják, hogy a másik gombát is tesz a rántottába, míg ők nem. Ebben a témában viszont ellenkező a helyzet, nem mindig, de gyakran.

2009. április 21., kedd

Mei Tai - Pipacsokkal


Csodás nap ez! Sok dologgal végeztem, amivel szerettem volna, s bár nagyon elfáradtam, várt itthon egy meglepetés, mire hazaértünk Bibóval. Egy nagyon tehetséges mamami társam, Judit varrt nekem egy csodaszép mei tai-t, nyárra. A Bamberoo-t imádjuk, de úgy éreztem kell valami vidám, vékonyka nyári darab. Úgy volt az elején, hogy májusban készül el, a születésnapomra, de mégis, elkészült a névnapomra, egy hónappal korábban! Annyira szép, hogy azt a fotó nem tudja visszaadni. A napsárga és a bordó pipacsok, olyan vidámak, hogy szerintem, még egy hordozás ellenes ember is elmosolyodna, ha meglátná (édesapámnak tetszett).
Bibó szereti. A pántjai bársonyból vannak, ettől nagyon stabil a kötés. A kapucni pedig nagyon hasznos lesz. Ha felhajtom, előbukkan az "Alszom" felirat, ez jól jön majd, ha idegenek meg akarnák tapizni a bébimet :) .
Szóval, annyira örülök neki és így már beléphetek a mei tai halmozók közé.
(.. mert azért még lenne egy-két darab, amit szívesen megkaparintanék ...)

2009. április 17., péntek

Egészség... ügy?

Nem tudom van-e értelme leírni, ami velem történt. Semmiképpen nem szerettem volna olyan bejegyzést tenni, ami bármiféleképpen kapcsolatba hozható a közhangulattal, a politikával, a gazdasággal és ilyesmikkel.
A most következő történetnek szerintem mégis több köze van, a becsületességhez, az emberséghez, és a lelkiismeretes munkavégzéshez. Vagyis.. inkább az ezek ellenkezőjéhez.
Nem voltam túl jó bőrben mostanság, a védőnőm ezért elküldött egy vérvételre, kis ellenőrzés. El is mentem. Mikor beléptem a szobába ahol leveszik a vért, fennhangon kiabált a két egészségügyi dolgozó, hogy ők bizony nem kaptak fizetést. Emellett hosszú sor állt, kapkodás volt, mint a Vészhelyzetben. Engem ez nem zavar, sokszor voltam már ott, mindig ez volt.
Néhány napra a vérvétel után, úgy éreztem leszakad a karom. Vörös volt és kék-zöld. Annyira fájt, hogy az édesapám kihívta az orvosát. Az megvizsgált, közölte, hogy fertőzés, amit a vérvételkor szereztem. Írt antibiotikumot. Aztán pár óra múlva a vörös csíkszerűség terjedt, felfelé a szívem irányába. A háziorvosom elérhetetlen volt. Bementünk egy kórházi sürgősségire, nehogy egy tetanuszon múljon az életem, bevallom Bibó érkezése előtt meg sem ijedtem volna, de tegnap őt féltettem igazán. A sürgősségin vetettek egy másodperces pillantást rám (nem volt rajtunk kívül senki ám) és szépen átküldtek a háziorvosi ügyeletre, hogy ott majd valaki ír fel valamit. Egy kérdésemre sem válaszoltak. Egyszerűen az orvos elhúzott.
Átmentünk az ügyeletre, ahol közölte az asszisztens, a doki betegnél van, várjunk. Egy órát vártunk a még érthetően cseppet sem türelmes Bibóval, mire megjött. Ó de jó! Tíz percig bent volt a szobában, majd kijött, hogy neki indulnia kell. Kértem, hogy 2 prcet szánjon rám, már régen várok rá, leszakad a karom, nem tudom mi bajom van.. de fejhangon üvöltötte, hogy neki mennie kell, valami papírt kell elvinnie valahová. Lázas voltam, szédültem, kimerültem, egyszerűen nem tudtam kiállni magamért. Kértem a férjem, hogy vigyen haza.
Nagyon csalódott és kimerült voltam. Férjecském aggódott.
Ma délelőtt elmentem a háziorvoshoz, bár kicsit jobban voltam a csík nem terjedt tovább. Fél óra várakozás után kijött az asszisztens, hogy ma nem jön az orvos. Ez egy összeesküvés???
Azt hittem viccel.. Átmentünk Bibóval az ügyeletre, ott végre szóba álltak velem. Megvizsgáltak rendesen, és megkaptam írásban a diagnózist. Két nap után. Még jó, hogy nem vérmérgezés..
Persze, bizonyára én is követtem el hibát, mert nem mentem aznap orvoshoz, mikor fájni kezdett, csak másnap. Ettől függetlenül nem tudom megérteni, hogy ha már ilyen a rendszer, amilyen, miért nem próbálnak a benne lévők lelkiismeretesen megtenni, amit lehet.
Miért nem próbálnak gyorsan, hatékonyan mégis emberségesen bánni az emberrel. Ha már egy rutin vizsgálatnál megfertőznek, akkor miért nem tudnak mindent megtenni, hogy megnyugtassanak, nincs nagy baj.
Elképesztő, hogy azok, akik az emberekért dolgoznak, egyszerűen maguknak csinálnak konfliktusokat, csak mert azt képzelik talán, hogy ők mártírok, mert orvosok/nővérek lettek. Ha én valaha is, bármelyik munkahelyemen így beszéltem volna egy ügyféllel, azonnal kirúgtak volna, és joggal..
Remélem eljön az idő, mikor egy orvost lehet majd tisztelni a tudásáért és egy orvos megtanulja tisztelni a betegeit és a munkáját, mégha az számára nem is hivatás.

.. de mi lesz addig??

2009. április 16., csütörtök

Critical Moms

Árprilis 19-én kerül megrendezésre az évente ismétlődő Critical Mass, amit már biztosan mindenki ismer. Idén azonban egy újabb közösség is csatlakozik a biciklistákhoz: kisgyermekes családok. A babakocsisták mellett idén lesz kritikus hordozós tömeg is, mely nagyon jó alkalom a hordozás népszerűsítésére és megismertetésére. Így, hát aki teheti pattanjon bringára, babakocsira, vagy leginkább anya, vagy apa hátára és irány a város!

2009. április 8., szerda

ma

Nagyon sok leírandó témám van már, ami csak arra vár, hogy ide tegyem, de nem nagyon van rá időm és energiám..
Először is, ismét sok gondolatom van a hordozásról. Szomorú vagyok, mert nem tudok ma részt venni egy nagyon jelentős kezdeményezésben, perceken belül kezdődik az első Hordozós Egyesület alakuló közgyűlése. Ez egy nagyon komoly mérföldkő a hordozás megismertetésében és népszerűsítésében.
Aztán szeretnék írni Mafla kutyánkról, aki elkóborolt és nem jött vissza. Nagyon elszomorít.
Hétfőn volt Bibó 8 hónapos, egy igazi kis randalírozó lett, már egy perc nyugtom sincs :)
És írni szerettem volna arról, hogy a végletekig elfáradtam sokmindenben, de leginkább a küzdelemben az igazamért..

2009. március 31., kedd

Kidobott pénz

A blog indulásakor meg akartam írni a tapasztalataimat, amiket a várandósság alatt szereztem a babaholmik beszerzéséről, valamint a hideg csalódást, ami a mai napig kitart ezen a téren.
Mint minden általam akkoriban ismert kismama én megtettem volna mindent, hogy Bibó szobája tipp-topp legyen. Legyen giga rácsos ágy, rácsvédő, baldachin, hozzá passzoló függöny, szőnyeg, pelenkázó. Valamilyen most már furcsának érzett félelemtől hajtva megvettem a szuper angyalkás légzésfigyelőt szagzáró kukával, vettem kétféle orrszívót, baba ágyneműt, hiper babakocsit a legszebbet. Szuper kádat álvánnyal, csodás pörgő-forgót. De végig éreztem, valahol, hogy túl sokat költök.
Bibó születése után, szép lassan elkezdett felszállni a köd a szemem elől, és a napi gondozás során kialakult egy valódi értékrend, ami gyökeresen más, mint amit a várandósság alatt a magazinok, és vagány kismamik sugalltak, az akkor kevéssé gondolkodó konzum babavárónak. Ez természetesen vonatkozott a kórházi csomagra is, egyébként.

Talán mások is okulnak, akik most olvasnak és még nem mentek át ilyen csalódáson, megmutatom a listámat:

Teljesen felesleges beszerzések:

Angyalkás légzésfigyelő :

két hétig használtuk, de nem tudtam aludni. aztán Bibó velünk alvóvá vált, így ezt betettem a dobozába. harmincnégyezer forint volt...

Angyalkás szagzáró kuka:

amíg papír pelenkát használtunk nem volt olyan rossz, de csak a bele való nagyon drága zacskóval működik, ehelyett egyszerűbb lett volna sima zacsiba tenni és kikukázni a pelusokat.

Szuper négy az egyben babakocsi

Gyönyörű, és nagyon praktikus. újszülött kortól egészen végig használható. Összecsukható, és van hozzá autósülés és textilmózes. 1 km-ert sem tettünk meg vele összesen. Az autósülést használjuk, de a babakocsit kb. 3 hétig toltuk, mikor már visszafelé, a bébivel az egyik kezemben és a 17 kilós kocsival a másikban jöttem fel a hegyre. Nem kellett volna nyolcvanezer forintot ezért kiadnom.

Juniorrá alakítható rácsoságy:

Együtt alszunk jelenleg, nem sokára oldalkocsizni fogunk (kiságy egyik oldalát levesszük és hozzáerősítjük a mi ágyunkhoz), így ez a 70x140 cm-es szuper ágy nagy és felesleges beszerzés volt. Kókuszmatraccal! harmincötezer forint

Babaágynemű:

Drága volt, szép, de az előbb részletezettek alapján értehő, hogy be van csomagolva még mindig. Hétezer, bár ajándék volt.

Szoptatós hálóing:

Kis tétel, de pénzkidobás, egyszer sem tudtam szoptatni benne. Négyezer forintocska

Bölcső:

Ezért nagyon fáj a szívem, mert az édesapám készítette saját kezével, és nem használjuk. Nagyon szép, de nekünk nincs rá szükségünk. Ebbe is vettem kókuszmatracot és fejvédőt. azt hiszem hatezer forint

Elfordulásgátló párna:

Nos, fogalmam sincs mi ütött belém, mikor megvettem! Hat hónapig vártam, míg magától szabályosan megfordult!! Ezerötszáz

Kiskesztű újszülöttnek:

Felesleges. Úgyis leszedi magáról, plusz megfosztom az ujjszopitól is... nem kell szerintem. Körmöt vágni az újszülöttnek a legkönyebb..

Pocimaci:

Maggal töltött hasú plüssmaci, mikróban melegíthető, hasfájós babáknak. Hát a maci nagyobb, mint Beni volt, akkor.. bár nekem nagyon jól jött, mikor nőtt a bölcsességfogam, vagy ha migrénem van, szóval ez azért itt kilóg a sorból. De meglennénk nélküle. négyezerötszáz.

PP pelenkázótáska:

szép, de üresen is nagy és nehéz, bármi megfelel helyette amiben sok zseb van... tizennégyezer

Kezdő cumikészlet:

A kórházban cumizavarossá vált fiam szoptatási problémáit csak tetézte ez a beszerzés. Szerencsére azért kiszanáltuk, még idejében.

Nem adom össze, mert félek az eredménytől. Ma már tudom, hogy több body kellett volna (kifolyós kakik miatt) és minden másból kevesebb. És persze előre meg kellettt volna vennem egy szuper rugalmas kendőt , aztán egy jó szövöttet. Mennyivel gazdagabb lennék most!

Babaváró kismamáknak egy tanácsom van: olvassák a La Leche Liga oldalát a baba valódi igényeiről, és ha a babájuk később mégis igényelne valamit a fenti kütyükből, vegye meg akkor. Nekem vannak eladó dolgaim..

2009. március 13., péntek

Lea Anyaotthon, segítség

Kedves fogékony olvasóim!

A blogomban már többször beszéltem egy virtuális társaságról, a mamami-ról. Többször összefogtak már az anyukák jó ügyek szolgálatában és most újra szerveződik a segítség, ezúttal a Lea Alapítvány javára. A Lea olyan anyáknak nyújt segítséget, akik krízisbe kerültek és nincs hová menniük.
http://www.lea.hu/hu/index.html

Jelenleg az alábbi tárgyakat nélkülözik, aki tud segíteni juttassa el nekik, mert minden apró kis játék, vagy kis rugdalózó, kinőtt pelenka számít.

Amire az otthonnak mindig szüksége van:
Babaholmik:
babaágy,
babakocsi,
járóka,
gyerekuhák (jó állapotban),
játékok (2 éves korig),
pelenka.
Műszaki cikkek:
konyhai eszközök, konyhai gépek,
irodai eszközök: telefon, fax, nyomtató, számítógép képernyővel és softverrel (újabb modell)
fűnyíró
Irodaszer:
boríték,
bélyeg,
fénymásolópapír és
más irodai fogyóeszközök.
Konyhai felszerelések:
edények, lábasok.
Élet-Ital:
bébiételek,
élelmiszerek.
Barkácsszerszámok :
kerti szerszámok


Mert, adni jó!

2009. március 12., csütörtök

Meleg bolyhos mese

Írta: Claude Steiner
Fordította: Nábrády Márta

köszönet érte Juliabelnek!

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer régen két nagyon boldog ember, úgyhívták õket, hogy Tamás és Margit. Volt nekik két gyermekük, Jancsi és Juli.Hogy megértsétek, milyen boldogok voltak, tudnotok kell, milyen is volt az életakkoriban.Tudjátok, azokban a boldog időkben mindenki kapott születésekor egy kis puhaBolyhos Zacskót. Ahányszor az ember belenyúlt ebbe a zacskóba, ki tudottonnan venni egy Meleg Bolyhost. A Meleg Bolyhosokra nagyon nagy szükségvolt, mert ha valaki ilyen Meleg Bolyhost kapott, azon elömlött a melegség és apuhaság. Azokra az emberekre, akik nem jutottak rendszeresen MelegBolyhosokhoz, az a veszély leselkedett, hogy hátfájósok lesznek, ettõlösszetöpörödnek és meghalnak. Azokban az időkben nagyon könnyű volt MelegBolyhosokat kapni. Akárhányszor az ember úgy érezte, odamehetett a másikhoz,és azt mondhatta: Szeretnék egy Meleg Bolyhost! Akkor csak benyúltál azacskódba, és kihúztál egy Bolyhost, akkorát, amely egy kislány markában iselfér. Ahogy a Bolyhos meglátta a napvilágot, mosolyogni kezdett és nagybozontos Meleg Bolyhossá növekedett. Akkor aztán rátetted az illető vállára,fejére vagy ölébe, és az belesimult, ráolvadt a bőrére, és egész testében jóérzéssel töltötte el. Az emberek mindig kérték egymástól a Meleg Bolyhosokat,és mivel mindig szabadon hozzájutottak, nem okozott gondot eleget kapnibelőlük. Mindig tele volt velük a környék, és emiatt mindenki többnyire boldogvolt és meleget és lágyságot érzett.Egyszer egy gonosz boszorkány járt arra. Dühbe gurult, amiért mindenki olyanboldog volt, hogy senki nem vásárol nála szerelmi bájitalt és csodatévőbalzsamokat. A boszorkány nagyon okos volt és egy nagyon gonosz tervet eszeltki.Egy szép reggelen a boszorkány odalopózott Tamáshoz, míg Margit akislányukkal játszott, és a fülébe súgta: "Nézd csak, Tamás, látod azt a sokBolyhost, amiket Margit ad Julinak? Tudod, ha így folytatja, végül ki fog fogynibelőlük és egy sem marad számodra." Tamás meghökkent. "Azt akarodmondani, hogy nem lesz mindannyiszor egy Meleg Bolyhos a zacskónkban,ahányszor csak belenyúlunk?" - kérdezte a boszorkánytól. "Nem bizony,egyáltalán nem - felelte a boszorkány -, és ha egyszer kifogytál, akkor annyi.Több már nem lesz." Ezzel a boszorkány kárörvendő kacajjal elszállt. Tamásszívére vette a dolgot, és elkezdte figyelni, hányszor ad Margit valaki másnakMeleg Bolyhost. Végül nagyon elkezdett aggódni és ingerült lett, mert nagyonszerette Margit Meleg Bolyhosait, és nem akart lemondani róluk. Azon kezdettgondolkodni, hogy nem helyes, ha Margit minden Meleg Bolyhosát a gyerekekremeg másokra költi. Ahányszor csak Margit valaki másnak adott egyet, Tamáselkezdett panaszkodni, és mivel Margit nagyon szerette õt, nem adott már olyangyakran másoknak Meleg Bolyhosokat, neki tartalékolta őket.A gyerekek látták ezt, és hamarosan megtanulták, hogy rossz dolog MelegBolyhosokat adni ahányszor csak kérnek minket vagy kedvünk van hozzá. Ők isnagyon elővigyázatosak lettek. Közelről figyelték szüleiket, és ahányszor csakazt érezték, hogy szüleik túl sok Meleg Bolyhost adnak másoknak, ők isellenkezni kezdtek. Egyre inkább azon aggódtak, hogy túl sok Meleg Bolyhostadnak ki a kezükből. Bár minden alkalommal találtak egy Meleg Bolyhost,ahányszor csak belenyúltak a zacskójukba, egyre kevesebbszer nyúltak bele ésegyre fösvényebbé váltak. Csakhamar az emberek észrevették a MelegBolyhosok hiányát, és kezdtek kevesebb melegséget és lágyságot érezni.Elkezdtek összetöpörödni, és volt, aki bizony meg is halt a Meleg Bolyhosokhiányától. Egyre többen mentek a boszorkányhoz bájitalt és balzsamot venni,habár úgy tûnt, ezek sem segítenek.Nos, a helyzet tényleg nagyon rosszra fordult. A gonosz boszorkány nem akartaigazából, hogy az emberek meghaljanak (mert a halott emberek nem tudnakbalzsamot és bájitalt venni), így hát új tervet eszelt ki. Mindenkinek adott egyzacskót, ami nagyon hasonlított a Bolyhos Zacskóhoz, csak ez a zacskó hidegvolt, míg a Bolyhos Zacskó meleg. A boszorkány zacskójának belsejében HidegSzúrósok voltak. Ezektől a Hideg Szúrósoktól az ember nem melegséget éslágyságot érzett, hanem hideget és szúrást. Viszont megóvták az embert azösszetöpörödéstől. Így aztán ettől kezdve, ha valaki azt mondta: "Kérek egyMeleg Bolyhost!", az emberek, akik féltek, hogy kimerítik készleteiket, aztfelelték: "Nem tudok Meleg Bolyhost adni neked, nem kérsz inkább egy HidegSzúróst?"Előfordult, hogy két ember találkozott, arra gondoltak, hogy MelegBolyhosokhoz juthatnának, de egyikük vagy másikuk meggondolta magát, és avégén Hideg Szúrósokat adtak egymásnak. Így történt, hogy míg kevesen haltakmeg, sokan voltak boldogtalanok, és hidegnek és szúrósnak érezték magukat.Mielőtt a boszorkány megjelent, az emberek gyakran hárman, négyen, ötenösszejöttek, és sose tartották számon, ki ad Meleg Bolyhost kinek.A boszorkány jövetele után az emberek kezdtek párokra szakadozni és MelegBolyhosaikat kizárólag egymás számára tartogatták. Azok, akik megfeledkeztekmagukról, és egy Bolyhost adtak valaki másnak, bűntudatot éreztek, mert tudták,hogy partnerük valószínűleg megérti a veszteséget. Azoknak, akik nem találtakbőkezű partnerre, meg kellett venniük a Bolyhosokat, és hosszú órákig kellettdolgozniuk a pénzért. Egy másik dolog is történt. Néhány ember a HidegSzúrósokat - ezek korlátlanul és szabadon beszerezhetők voltak - pelyhekkel ésfehér festékkel vonva be őket, Meleg Bolyhosként adta tovább. Ezek a MelegBolyhosok valójában Műanyag Bolyhosok voltak, és további nehézségeketokoztak. Például két ember összejött és szabadon cserélt Műanyag Bolyhost,amitől feltehetően jól kellett volna érezzék magukat, ehelyett rossz érzésselváltak el. Minthogy azt hitték, Meleg Bolyhosokat cserélnek, az embereket eznagyon megzavarta, és nem jöttek rá, hogy amiatt van hideg szúrós érzésük,hogy sok Műanyag Bolyhost kaptak.Tehát a helyzet nagyon-nagyon lehangoló volt, és mindez akkor kezdődött,mikor a boszorkány elhitette az emberekkel, hogy egy napon, mikor a legkevésbévárják, megeshet, hogy belenyúlnak Bolyhos Zacskójukba és nem találnak bennetöbb Meleg Bolyhost.Nemrég egy kedves, erős, telt és mosolygós asszony jött erre a boldogtalanvidékre. Úgy tűnt, nem hallott még a boszorkányról, és nem aggódott amiatt,hogy a Meleg Bolyhosok kifogyhatnak. Szabadon adta őket, még akkor is, hanem kérték. Az emberek elnevezték Dús Asszonynak. Néhányan kifogásolták,mert arra tanította a gyerekeket, hogy nem kell félniük a Meleg Bolyhosokelfogyásától. A gyerekek nagyon szerették őt, mert jól érezték magukat körülötte.Ők maguk is elkezdtek Meleg Bolyhosokat adni, amikor csak kedvük szottyantrá.A felnőtteket aggasztotta a dolog, és elhatározták, hogy törvényt hoznak agyerekek védelmében, nehogy elfecséreljék Meleg Bolyhos készleteiket. Atörvény bűncselekménynek minősítette, ha valaki nemtörődöm módon, engedélynélkül adja ki Meleg Bolyhosait. Sok gyerek azonban látszólag nem tudta vagynem törődött ezzel, és a törvény ellenére folytatta Meleg Bolyhosok egymásnakadását, ahányszor csak kedve támadt és mindig, hogyha kérték rá. Minthogynagyon-nagyon sok gyerek volt - csaknem annyi, mint felnőtt, úgy nézett ki adolog, hogy a gyerekek rátaláltak saját útjukra.Mostanában nehéz megmondani, mi fog történni. Vajon a törvény és a rendereje megállítja a gyerekeket? Vagy a felnőttek is csatlakoznak majd a DúsAsszonyhoz és a gyerekekhez, és megkockáztatják, marad-e annyi MelegBolyhos, amennyi kell? Vajon Tamás és Margit felidézve azokat a napokat,mikor olyan boldogok voltak és a Meleg Bolyhosok korlátlanul álltakrendelkezésre, újra elkezdik szabadon osztani a Meleg olyhosokat?A harc elterjedt a földön és valószínűleg ott is folyik, ahol te élsz. Ha akarsz - ésazt remélem, hogy akarsz -, te is csatlakozhatsz hozzá azzal, hogy szabadonadod és kéred a Meleg Bolyhosokat, és hogy olyan szerető és egészséges embervagy, amilyen csak lehetsz.

"Világra jönni"

Jucusnak ajánlom, aki babát vár.

Először is már kicsit jobban vagyok. A tejecske kezd ismét beállni a keresletre, bár most Benő lázasodott be, így kell is neki minden csepp. Jól is esik szoptatni, úgy érzem, mindkettőnknek segít talpra állni.
Amiről valójában írni szeretnék, az megint csak a születésről és a várandósságról szól. Két dolog kapcsán jutott eszembe mindez: láttam egy dokumentum filmet a témban és egy nagyon kedves ismerősöm ma küldött képet a szépen domborodó pocakjáról.
Emlékszem, mikor túl voltam az első trimeszteren és már elmondtam mindenkinek, hogy Benő úton van , mindig olyan ruhákat akartam hordani amik kihangsúlyozzák, az épp csak púposodó pocimat. Annyira büszke voltam rá..
Az említett dokumentum film arról szól, hogy a világ különböző részein hogyan készülnek a gyermekáldásra és hogyan hozzák világra gyermeküket. Van köztük amerikai nő, aki otthon, minden segítség nélkül, teljes szabadságban, a barátai támogató jelenlétében kíván szülni, van tuareg nő, aki a sivatagban él, szibériai asszony, aki kórházban kell, hogy menjen.
A film megmutatja a csodát, amit egy gyermek születése hoz egy nő életébe. Számomra nagyon megható a japán édesanya története, aki annál a szülészorvosnál hozza világra gyermekét, akinél ő is született. Az orvos szakítva a modern szokásokkal, létrehozott egy születésházat, ahol az édesanyák természetközeli körülmények között készülnek az útra, amit meg kell tenniük. A szülés békés, nyugodt körülmények között történik, vegyszerek és műszerek nélkül, az apa és akár a nagytestvér jelenlétében. Gyönyörű pillanat, mikor a hároméves kislány megpillantja kistestvérét és már négyen pihennek a gyertyafényben.
Csodásan szép az anya története, aki delfinek között készül a gyermeke érkezésére. Kár, hogy itthon ez nem lehetséges.
Számomra nagyon éles a kontraszt a háborítatlan szülés és a kemény kórházi körülmények között. Úgy érzem, hogy a kórház megnehezíti és lelassítja az újszülött alkalmazkodását a földi élethez.
Ez nemcsak a film kapcsán merült fel bennem, ez a személyes tapasztalatom is. Bár, nem önmagában a szülés volt természetellenes Bibó érkezésekor,mert az szerencsére csodálatos volt, hanem az utána következő porcedúrák.
Fontos konklúzió számomra, hogy ha testvére érkezik a fiamnak, egy percre sem egedem el, ha kórházban jön világra.
Az első hetekben nagyon fáradt voltam. Nem pihentem egy kicsit sem, mert nem voltam nyugodt a dedem távolléte miatt. Most már tudom, hogy a szülés után közvetlenül, ha Bibót magam mellé tettem volna, tudtam volna aludni. Előbb jött volna a tej és hamarabb hazajöhettünk volna. Ha lett volna hordozókendőm, és beletettem volna, mikor sírt, sokkal kevesebb lett volna a stressz, amiatt, hogy a szobatársam nem tudott aludni.
Volt egy anyuka velem egy szobában, ő így tett (bár neki második gyermeke született) és annak ellenére, hogy nehéz szülése volt, sokkal kipihentebb volt, mint én.
Így hát, a mai tapasztalatommal még tudatosabban készülök Bibótesó érkezésére.
Azt viszont szomorúnak tartom, hogy manapság nem készítik fel a leendő édesanyákat az anyaság lényegére. Azt minden kismama tudja, hogy mi az, hogy AFP, légzésfigyelő, babakocsi stb.. de azt nem mondják el, mik egy újszülött valódi igényei.
Szerencse, hogy létezik a La Leche Liga Magyaroszágon is, ha valaki rálel, közelebb kerül az igazsághoz.
A az alábbi linken elérhető egy szép összefoglalás a baba valódi igényeiről Schneiderné Diószegi Eszter tollából:
Ajánlom minden várandós anyukának, így Jucikának is, azért, hogy könnyű és boldog legyen az életük hármasban.

2009. március 5., csütörtök

Végkimerültség

Tegnapra olyan mértékben kimerültem testileg és lelkileg, hogy délutánra nem termelt több tejet a szervezetem. Elfáradtam. Nagyon. Kétségbeestem. Volt már ilyen és akkor visszajött a tejem, de most olyan nagyon erőtlen lettem, hogy tenni érte nagyon nehéz. Bibó érzi, hogy nem bírom el, nem tudok sétálgatni vele, hogy aludjon. Most próbálok pihenni, de ez nem nagyon megy, mert Bibónak nem mondhatom, hogy aludj és csend legyen. Játszani, sétálni szeretne, és a hátamon aludni. Most annyira szédülök, hogy inkább nem emelem át a vállam felett. Ma nem hordozok. Csak csípőn, rövid ideig. Olyan jó, hogy tudok már csípőre kötni, most nagy segítség.

Nagyon nem tudom, hogyan mászom ki ebből. Csak a tej térjen vissza, akkor minden könnyebb lesz. Egy nagy alvás jót tenne, de senki sincs most a segítségemre. A férjecskémnek dolgozni kell. Talán hamarabb hazajön.. Lassan aggódni is fáradt leszek..

2009. március 2., hétfő

Pelenka 4.



Attól függetlenül, hogy nagyon elégedett vagyok a Popin készletünkkel, nem bírom megállni, hogy ne próbáljak ki újabb és újabb pelusokat. Az elmúlt hetekben két új pelust sikerült beszereznem. Az első a csodaszép zsebes BumGenius V3 Butternut színben. Nagyon könnyű Bibóra adni, és nagyon jó a nedvszívása. Az újszülött betéttel bírja az éjszakai bevetést is, bár szoktam bele tenni Popin prefoldot, amivel tényleg csúcs. Hiper nedvszívás és a polár réteg nem vezeti vissza a nedvességet, így majdnem száraz marad a popó. Egyméretes pelenka, így nagyon sokáig jó lesz még, ha nem mosom cafatokra. Nagyon örülök neki, vadi újan vettem egy kedves kismamától.





Mivel nem akarok naponta mosni, és a bambusz Popin belsők elég lassan száradnak, úgy döntöttem beszerzek még pár prefoldot és hozzá külsőt. Popolinit szerettem volna, de jelenleg hiánycikk. Megláttam viszont az édes Bummis külsőket, beleszerettem, és rendeltem egy csomagot. Hat darab prefold és egy külső. A külső méretezése (M) 7-14 kg-ig, de nagyon nagy Bibóra (vékony combik), így rendeltem egy S-es méretűt. Nagyon jó a combgumírozása, kényelmes, könnyen feladható, nekem jobban tetszik, mint a Bambino Mio.

Fotó:



Mostanában kacérkodom a gondolattal, hogy kipróbálnék egy jó gyapjú külsőt, talán egy FiDiNi-t :)

"Egyedül"

Elkerülhetetlen, hogy szót ejtsek egy nagyon nehéz témáról. Ezt nagyon fáj leírni, mert ebben a társadalomban egy kismamának, egy friss anyuknak illik vidámnak, boldognak, kiegyensúlyozottnak lenni, mert mégiscsak az élete legszebb időszakát éli meg. Így, ha egy fiatal anyuka rosszul érzi magát a bőrében, nem nagyon meri bevallani, mert egyből lelkiismeret-furdalása támad, hiszen olyan, mintha nem örülne a gyermekének, sőt talán nem szeretné őt.
Persze ez nem igaz, de azt gondolom, hogy ilyen érzések nélkül nem lehet megfelelni a baba és a többiek elvárásainak.
Mint a legtöbb mami én is naphosszat kettesben vagyok Bibóval. Soha egy pillanatra sem gondoltam arra, hogy "lepasszoljam" őt, hogy elmehessek bárhová. Nekem erősek az ösztöneim, úgy érzem, ha Bibót nem látom "veszélyben van". Nem tudom miért nem enyhült még ez az érzés, talán idővel fakul majd. Biztosan megvan ennek az evolúciós magyarázata, vagy talán a gyerekkoromban rejlik a titok, de nem akarok erre részletesen kitérni. A lényeg, hogy ez egy fontos dolog, mi egyenlőre egy egység vagyunk. Bár azt is be kell vallanom, hogy nemigen tudok Gáboron kívül olyan embert, akire rábízhatnám, ha nagyon fontos lenne..
Tehát kettesben vagyunk, egy szobában, messze fent egy hegy tetején. Tiszta a levegő és viszonylagos nyugalom van, de számomra ez az elmúlt pár hónap már sok volt a csendből. Egyszerűen az ember társas lény, én nagyon az vagyok, szükség van arra, hogy valami történjen.
Drága férjem dolgozik. Sokat, hogy tudjunk költözni. Este jön haza, fáradt, mégis gondoskodik rólunk.
A barátok. Sok barátunk volt, Bibó előtt, de már sokkal kevésbé jelentkeznek, mint korábban. Talán félnek, hogy nekünk csak Bibó a témánk.. Pedig ha tudnák, hogy milyen szivesen beszélgetnék valami másról!!! A válságról, a munkáról, a filmekről, a pletykákról!!! Ők valahogy úgy tartják illendőnek, hogy Bibó legyen a fő téma, pedig nincs szükség rá, hogy a kelleténél többet beszéljünk róla. Tudom, hogy akinek még nincs babája, nem izgi a büfi, a "hánykilóthízott" és "hányszorfordultmármeg téma"...Bár igaz, az esti találkák nem alkalmasak még egy jó darabig, füstös helyekre sem járunk, de egy bababarát kávézó délután, már simán belefér.
A rokonok.. a családi összetartás nem volt itt erős sohasem, bár két unokatestvérkém (az kisebbiknek most születt meg csodás kisfia !!!) azért jelentkezik, nagyon jó, hogy ők vannak.
Hosszú volt a tél, hideg, sötét, egy negyed órás sétához negyed óra előkészület kellett.
Talán, ha jön végre a tavasz és elmúlik ez a sok járvány, könnyebb lesz mozogni. Talán enyhül a magány-érzés..
Nagyon sok anyuka éli meg az egyedül lét érzést és sokan lesznek valóban depressziósak. Ahhoz, viszont, hogy kiegyensúlyozott gyermeket tudjunk nevelni, magunknak is derűsnek kell lenni. Nagyon könnyű mindenféle csapdába esni, ha az ember úgy érzi, hogy egy alter-világban él, párhuzamosan a többiekkel.
Személyszerint már látom a kiutat, elkezdek valami alkotó tevékenységet. Megkeresem a környékbeli, hasonló anyukákat, bár egyenlőre csak egyről tudok, ő pedig már dolgozik. Mert igen, hiába vannak az utcában kisgyerekes anyukák, ha mindent gyökeresen másként látunk, nem fogunk jól kijönni egymással.
Talán hamarosan autóba ülhetek és akkor minden kicsit közelebb kerül majd. Egy jó Ikea séta például egy hétre fel tudna vidítani. Vagy egy kellemes séta egy szép kis vidéki városban. Napsütésben. Jó lenne elmenni Szentendrére. Lángost enni, nézelődni. Mi lehet jobb egy kis kalandnál?

2009. február 23., hétfő

Házunk 1.

Már nagyon régóta szeretnék írni a házikónkról.
Hol is kezdjem.. Egyszer, jó pár évvel ezelőtt elkezdtünk Gáborral arról beszélgetni, milyen jó lenne egy nagyobb házikó, ami a mi igényeink szerint épül. Akkor ez csak álom volt. Aztán ez a gondolat csak úgy lassacskán beszivárgott a mindennapjainkba, míg elkezdtünk telket keresni. Először itt a városban, de nálunk nagyon drágák a telkek. Egyszer csak Érden kötöttünk ki, egy csodás, napos, igazi vidéki hangulatú hegyoldalban, kilátással egy óriási gyümölcsösre, kis szántóra és erdőre.

A telek tulajdonosa kedves idős néni kijött velünk, megmutatott mindent. Onnantól kezdve nem is tudtunk másra gondolni, csak a telekre. Egy év telt el az első "találkozás" után, mire meg tudtuk venni.. Aztán el kellett adni a házikót, ahol addig laktunk, hogy építkezhessünk. Két év telt el majdnem, mire az első markolócsapás belehasított a földbe, kiásva az alapot. Újabb másfél év és lassan végzünk már.
Nem ment könnyen idáig. Benő születése óta minden Gábor intézett, egyedül. Múlt hét pénteken indult be a fűtésünk. Végre melegek a radiátorok. Folyik a víz a csapból, van riasztónk és egy pingpongasztalunk is. Hétvégére lesznek beltéri ajtók és termosztát is.
Lesz a nappaliban egy óriási kandalló,(már ott van!) mert mindkettőnknek ez volt a legfőbb álmunk. Karácsonykor ülni és tévé helyett a tüzet bámulni, enni, inni, összebújni. Ó de várom már az első ott töltött Karácsonyt! Előrelátók voltunk (főként Gábor) és vízköpenyes kandallót vettünk. Így nem csak a nappalit melegít majd, hanem az egész házat, mert hozzátáplál a fűtéshez. Így valamivel kevesebb gáz fogy majd.
Van pár tábla szolár is a háztetőn, ebből lesz a melegvíz. Főként, a naposabb évszakokban. Ha nincs elég fény, marad megint a gáz.
Gábor nagy vágya, a kerti medence is készen van, félig. Ha sikerül, nyáron befejezzük, ha nem, akkor jövő nyárra. A szolár melegíti majd a medence vizét is. Saját strandunk lesz. Eleinte nem értettem egyet vele, de ha becsukom a szemem és elképzelem, hogy tűz a nap.. fürdőruhában vagyok egy napernyő alatt... iszom a hűs limonádét, Bibó játszik a füvön a napernyő alatt és mikor nagyon melegem van, csak csobbanok egyet, majd kint a kertben napozok tovább... délután grillezünk a kertben, jönnek a barátok, gyerekek..
No, ha ezt elképzelem akkor úgy érzem nincs jobb egy medónál!!



Már másfél éve lakunk apukám házában és úgy érzem most már eljött az ideje, hogy elköltözzünk, hogy kicsit csak hárman legyünk. Csodás lesz Érden lakni. Tegnap kint voltunk, csak élvezni, hogy meleg van és olyan klassz élet volt az utcában. Rengeteg gyerek és szülő szánkózott el a házunk előtt, jaj olyan jó lett volna beállni közéjük! Már ezer éve szeretnék egy ilyen helyen lakni. Mikor gyerek voltam a mi utcánkban is ilyen ÉLET volt. Gyerekek kint játszottak, szülők forraltboroztak, micsoda hangulat volt. Késő estig kint voltunk, nem is fáztunk.Talán Benő is megtapasztalhatja ezt és nem kell nagyvárosias elidegenedett utcában élnie, ahol azt sem tudni, hogy hívják a szomszédot.

Adjon az ég nekünk egy kis erőt, hogy befejezzük és végre kiélvezzük a munkánk (főleg Gábor munkájának) gyümölcsét!

2009. február 16., hétfő

...hangulat.. 2..



én várom a tavaszt, tiszta szívvel..de a tavasz engem nem szível...


Benő benn a szobában,
Szőnyegen van magában,
Anya fotóz septiben,
Legyen kép a keziben.

Szép a Benő pirosban,
Nem is jár ma tilosban,
Almát eszik tegnaptól,
Apa adja pohárból.

Van még egy kis tejecske,
Tudja ezt kis Benőke,
Eszi is, issza is,
Szereti azt, nagyon is!






2009. február 13., péntek

A hordozásról..

Sok élményem, sok nagyon pozitív élményem kapcsolódik a hordozáshoz.
Először is sikerélmény:
...mikor először sikerült egy elöl keresztezett és szabad lett mindkét kezem, az egyhónapos Bibó pedig békésen aludt, míg én végre teljes nyugalomban tudtam enni.
...mikor először sikerült egy háti kötés tisztességesen. Benő élvezte, hogy mindent lát, egyenrangú velem én pedig főztem, takarítottam anélkül, hogy egy pillanatra is el kellett volna válnunk.
...mikor először aludt Bibó a hátamon.. blogoltam, olvastam, ettem, pihentem, szabad lettem..
...mikor elszörör mentünk ki az utcára háti kötéssel.. olyan könnyű volt így sétálni, nem féltem, hogy orra bukunk egy macskában..
...mikor először vetettük be a Veri elkészítette a kabátunkat.. végre nem kellett küzdeni az öltözködés miatt a séta előtt... csak egy kis kardigán, sapi, sál és start..
...mikor először mondta valaki az utcán ,hogy jó anya vagyok...
Ezt akartam itt elmesélni, mert ezt soha nem fogom elfelejteni. Az utcán sokféle reakcióval találkozik az aki hordozza gyermekét, főként az a háton teszi. Sok kedvességet, sok butságot és sajnos sok rosszindulatú ostobaságot is meg kell hallgatni.
Mindez nem számít, mert aki ezt szeretettel teszi, tudatos meggyőződéssel, esetleg némi szakirodalom megismerése után, az békésen továbbmegy, a negatív vélemények hallatán.
De nekem még soha senki olyan szívmelengetőt nem mondott, mint tegnap egy férfi az utcán.
Már többször összefutottunk, ő a kutyáját szokta sétáltatni. Apukám generációja, de sportos ember. Szóba elegyedtünk. Elmondta, hogy szerinte is milyen jó, hogy a fiam folyamatosan érzékeli a szívverésem, és ez mennyit ad neki. Hogy nyugodt, kiegyensúlyozott ember lesz. Mikor mosolyogva továbbindultam, még odatűzte:
-"maga egy jó anya"!
Amióta Bibó megszületett még nem mondta ezt nekem senki. Annyira meghatott, hogy hang nélkül köszöntem meg a kedvességét.
Sokat gondolkodom, hogyan lehetne az életünk könnyebb, vidámabb pozitívabb. Azt hiszem, az ilyen élmények megtanítanak, hogy adni kell és mindent visszakapunk. Ez a férfi egy mondattal olyan energiát sugárzott, ami még sokáig erőt fog adni olyankor, ha kétségeim lesznek.
Minden anyának kívánok egy ilyen járókelőt egyszer!
Másodszor megismertem pár hasonlóan gondolkodó anyukát egy virtuális közösségben, akik, ha nagyon egyedül érzem magam, felvidítanak, megerősítenek, megnevettetnek.
Szombaton klubnap volt és újra találkozhattam sokukkal személyesen. Soha nem tartoztam még ilyen összetartó, érdek nélkül segítő közösséghez. Nagyon büszke vagyok rá, hogy tag vagyok a mamamin. Komolyan. A héten két komoly ügyben is összefogtak az anyukák.
És van még sok apróság, ami lassan kizárólag hordozó anyává tett szinte észrevétlenül..
de a legfontosabb, hogy Bibó mindenben részt vesz, amiben én és ezt láthatóan nagon élvezi!
Kell ennél több?

2009. február 6., péntek

Bibó ma lett fél éves!


Csodás reggelre ébredtünk ma. A kis bébinből fél éves kisfiú lett! Még a nap is kisütött az Ő tiszteletére. Csiripelnek a madarak, gyönyörű ez a nap.
Olyan hamar eltelt ez a hat ónap, mégis annyi minden történt. A sok nehéz pillanat után, végre megtaláltuk a helyünket a világban. Megismertük és őszintén megszerettük egymást. Benő kis tehetetlen lényből kezd kisfiúvá nőni. Szép és nagyon jópofa. Már tudja mit akar, nem elég a teli has és meleg ruha. Minden érdekli és mindig ülni akar. Szavak nélkül is elmond mindent.
Nincs nagyobb csoda nála és ez a nap az ő napja.
És a miénk is. Az Ő születésével mi is szülők lettünk Gáborral. Ez a mi feledik szülinapunk is..
A fenti fotón látszik mekkorát nőtt. Az elsőn pár napos, a második ma készült, ugyanazon a párnán.
Mindenkinek hasonló boldogságot kívánok, mint a miénk!
Posted by Picasa

2009. február 3., kedd

...hangulat..

Tegnap nagyon megbántott valaki, akit szívemből szeretek... őszintén fáj, amit mondott.. elmondtam neki, de nem értette, mivel szomorított el..Annyira bánt, hogy nem tudom jobban elmondani.. borzasztó szomorú lettem..
esik, nem megyünk sétálni.. bent vagyunk a szobában.. már fél éve ebben a szobában.. bárcsak egy lakásban lehetnénk.. vagy A HÁZUNKBAN...
sötét van... tél van..
tegnap láttam egy cinkét.. hallottam énekelni... gyönyörű volt.. tavasz volt azalatt a diófa alatt, amin a cinke dalolt.. cinke, gyere ide, melegítsd meg a szívem!

Pelenka 3.

Véget ért a tanuló időszak, lejárt a Cserepelus szerződés. Leváltottuk a Bambino Mio-t végleg. Drága apósom kedves felajánlásával élve beszereztünk egy tizes POPIN készletet. Linda, akitől végül vettük el is hozta nekünk szombaton. Gyorsan kimostam őket. Szétválasztottam a külsőket a belsőktől, a patent hangjára Bibó hangosan kacagott a hátamon. Mennyire vicces volt!!Vasárnap estére megszáradtak, azóta, csak az van a babapopón. Milyen pihe-puha és színes. És mosó masa lett belőlem, nem bírom ki, hogy a piszkos darabokat gyűjtsem, valahogy mindig kimosom.
Ami a legjobb, bírja az éjszakai menetet is és nincs végre az a rémes szag a paplan alatt.
Jaj, de vennék még tizet!!
Szóval még papírpelenkázós anyucik, próbáljátok ki, mert ez tényleg szuper!
Érvek a textil mellett:
- nincs kakis body
- nincs büdi papírszag
- nincs heti 20 kiló plusz szemét
- olcsóbb, főleg, ha egy készletet két poronty is tud használni (egymás utániak)
- és szééép
- éééés dögös
- óvjuk környezetünket
- kíméljük a babapopót
- és egy élménnyel több

Négy lábú barátok 1. Brúnó Úr


Már régóta szeretnék írni a kutyáinkról.

Brúnó volt az első kutyám, akiről nekem kellett gondoskodni. Akkor költözött hozzánk, amikor a legnagyobb szükségem volt rá. Nagyon nehéz időszakot éltem meg akkor, szükségem volt valakire, aki mindig mellettem van. Gábortól kaptam Brúnót. Három napig sírt, mert hiányzott neki a mamája. Aztán elfogadott engem. Hamar kiderült, hogy beteg. Csípőficama volt, de olyan súlyos, hogy az állatorvos azt mondta "olcsóbb lenne venni egyy új németjuhászt". Azt hittem, hogy átarapom a torkát. Nagyon dühös lettem, mert egy igazi állatorvos nem beszélhet így. Természetesen megoperáltattuk. Nem volt olcsó, és sokáig lábadozott szegény. Aztán felépült és sokkal jobb lett minden. Sokat sétáltunk, velünk aludt a nagy családi ágyban. Igazi öntudatos, akaratos kutya, nagyon könnyen "el tudja mondani" mit szeretne. Az a kutya, aki ugyan kiszalad, ha kinyitod a kaput, de két másodperc múlva már a lábadnál van megint. Szüksége van a tudatra, hogy szabad. Olyan, mint egy ember, csak sokkal szeretetreméltóbb és hálásabb.
Éppen ezért nagyon fáj, amit tettem vele. Az éptkezés miatt el kellett költöznünk, az apuékhoz és itt a házban nincs helye a kutyának. Nem mintha koszos lenne, csak bundás. Van itt a házban olyan ember, aki után többet kell takarítani, mint Brúnó után..
Tehát, a kutya, aki mindig mellettem volt, el lett választva tőlem. Aztán megérkezett Bibó, és így tényleg nem jut időm Brúnó Úrra. Annyira fáj nekem. Most már nagy Bibó, háton alszik, azt hiszem újra elviszem Brúnót sétálni. Csak nehéz, mert erős állat és már nem olyan engedelmes, elfelejtette a pórázon sétálás szabályait. Elhúz, de én tehetek róla. Talán majd szabadon hagyom. Egy dolog van, aminek nem tud ellenállni: a CICA! Úgy kergeti a macsekokat, hogy beillene egy rajzfilmbe is. Soha nem bántja őket. Az üldözést szereti. Igazi vadász.
Remélem hamar elköltözünk és ismét visszaáll minden a régihez hasonló rendbe. Bár együtt már nem fogunk aludni, de együtt leszünk egész nap.

2009. február 2., hétfő

Informatika

Nem mükodik a számitogepem, igy adasszunetet tartok, pedig sok mondanivalom van. Olvasoim, kedvesek, varjatok meg, hamarosan itt leszek!

2009. január 24., szombat

HátiBenő 4.-Új kabát




Posted by Picasa

Pelenka 2.

Új felfedezést tettem. Új pelenkát vettem. Pop-in. Nálunk a sarkallatos pont, mint mindenkinél az éjszaka. Ezért hát éjjel akartam először bevetni. Csütörtökön érkezett postán. Kimostam, mindhárom betétet és a külsőt is. Jaj, de szép és puha az anyaga! A belső bambusz és kis pamut keveréke. Nem száradt meg estére, így segítettem hajszárítóval. Az éjszakai betétet tettem bele, az nagyon vaskos, szegény Bibó meg is lepődött. Fürdetés után adtam rá, akkor már nem szokott komolyabb tölteléket produkálni. De, soha nem mond, hogy soha! Teletöltötte fini joghurt illatú mustárral (férjem hívja így a kakit, mert olyan a szine, mint a dijoni..)

Sebaj, gondoltam, kiöblítem, és később kimosom. Itt ért az első igazi meglepetés: egy kis dörzsöléssel ki is jött maradéktalanul. Sima vízzel! Azta! Ezek után mosás, ecetes öblítés és fel a szárítóra.

Másnap este a vékonyabb betétet tettem bele, hogy Benő ne billegjen. Újabb meglepetés: este 9-től reggel hétig.. SEMMI szivárgás! Nahát, csodapelenka! Vége a papír-tapír éjszakáknak!

Nagyon tetszik. Bár nagyobb a csomag, mint a Bambino Mio, de még belefér a ruhácskáiba.

Azért a BM-ről sem akarok lemondani, annak is vannak előnyei, főleg, hogy vékonyabb az egész pakk. Vettem négy használt, de jó állapotú külsőt. Lesz még hozzá hat belsőm. Plusz remélhetőleg lesz 10 db popin-em is, ha férjecském jóváhagyja a befektetést. És ne feledkezünk meg a Coolababy-ről sem, ami hamarosan megérkezik. Kíváncsi vagyok milyen. Férjem csak "kulabébi"-nek hívja. Hát remélem rászolgál a vicces új nevére.

Itt egy kép a szép POPIN-ről és csodás viselőjéről:

Háti Benő 3.



A fiatalúr legújabb hobbija: anya hátán alszik. Jaj, de könnyű így blogolni!!
Posted by Picasa

2009. január 23., péntek

Anya otthon sem unatkozik!

A szuper kreatív, szorgalmas és ügyes kezű anyukákról mostanában sokat lehet hallani. Angolul WAHM (work at home mom), magyarul ODA (otthon dolgozó anya). Vannak országok, ahol ez nagyon is mindennapi dolog.
Már több, mint fél éve itthon vagyok, és mivel Bibó egyre jobban feltalálja magát, és egyre jobban érdekli a világ, felmerült bennem, hogy milyen jó lenne valami kis kreatív elfoglaltság. A házimunka hasznos, meg minden, de azért mégis... Gondoltam elkezdek főzöcskézni, mert mostanában csak ritkán tettem. Jól is esett. Bár nem úgy ment, mint rég, Bibó miatt kisebb megszakításokat tettem, de kész lett és finom lett.
Azon gondolkoztam, bárcsak megtanultam volna varrni, kötni. Most én magam készíthetnék Bibónak sapit, amit Emőke tett meg helyettem.
A mamaminak köszönhetően, megismertem Verát, aki itt járt szerdán és készített nekünk egy hordozós kabátot. Mikor megérkezett, kipakolta két csodás gyerekét, a nagy felfedezte a házat, a kicsi kúszott-mászott, majd a kendőben végezte batyuban. Mindezek alatt Veri dolgozott serényen, gondoskodott a gyerekekről. A kicsit megszoptatta, vígasztalta, a nagyot megdícsérte simogatta. Mindezt végig mosolyogva. Olyan volt, mint egy akadályfutó, aki lebegve ugorja át az akadályokat.
Komolyan, nem jutottam szóhoz, micsoda összhang. Annyira jó volt látni. És mindezek alatt még kicsit beszélgetni is tudtunk. Nagyon örülök, hogy megismertem.
Szóval, ha végre saját kis fészkünkben leszünk és a körülmények kicsit egyszerűbbek lesznek elkezdek megtanulni varrni. Majd talán kötni. És talán meglesz a nyelvvizsgám is egyszer.
Nagyon fontos, hogy egy anya, minél tovább lehessen a gyermeke mellett és mivel teremthetne otthont és az ehhez szükséges anyagi feltéleteket, ha nem hasonló munkával. Nagyon jó a tudat, hogy az ember a férjét kiegészítve, nem csak egy "házirobot", hanem aktív gondolkodó lény, aki ki tudja fejezni kreativitását és mellette pénzt tud keresni, anélkül, hogy a gyermekétől meg kellene válnia.
Tényleg irigylésre méltó. Egyszer talán én is megtalálom a magam útját..

2009. január 21., szerda

Egyharmad..

Már több, mint hét éve minden nap együtt fekszünk le aludni és együtt ébredünk. Ha nagyritkán mégis el kellett utaznod, úgy éreztem félbeszakítottak. Ma megint ezt érzem.
Rohanni kellett, mert sok volt a munka, aztán csak pár másodperc a búcsúra. Hoztam neked csirkét, én meg becsomagoltam neked.. Szeretlek.. én is.. és már kint is voltál az utcán. Mint egy gyerek rohantam az ablakhoz, hogy lássam, amint autóba ülsz. Bibó a hátamon nem értette, miért vagyok kicsit szomorú.
Mikor ő még nem volt, könnyebb volt. Most helyette is hiányzol nekem, Tudom, hogy holnapután ismét együtt leszünk, de most mégis könnyezem.
Szakad az eső, de Beni mosolyog rám, mintha azt mondaná: "itt vagyok anyu, ne szomorkodj!", és igaza van.
Leszállt a gép, biztonságban megérkeztél. Most már nyugodtabb vagyok. Nyugodt fél. Vagyis inkább már csak harmad. Már csak harmad.
Boldog vagyok, hogy már csak harmad lehetek.
Nagyon vár haza a kétharmad, mert nélküled minden sokkal szürkébb. A három lábú szék is felborul, ha elutazik az egyik lába..

2009. január 15., csütörtök

Baba-kaja

Mindenképpen szerettem volna írni pár sort a szoptatásról, de olyan sok gondolat kavarog a fejemben ezzel a témával kapcsolatban.
Először is: az én anyukám nem szoptatott. Nem tudom pontosan miért, egész életemben azt hallgattam, hogy nem volt teje. Én tápszeren nevelkedtem. Mikor várandós lettem, ez a tudat mélyen belül nagyon nyomasztott. A 9 hónapot szinte végig a szoptatással kapcsolatos könyvek és weboldalak olvasásával töltöttem. Aztán Bibó megszületett, harmadik napra elindult a tejcsi is és nagyon megnyugodtam.
Sajnos a kórházban töltött öt nap, a csecsemős nővérek nemtörődömsége mégis nagy gondot okozott nekem. Mivel a sárgaság miatt kék fény alá tették a bébit, sokat nem volt velem. Többször előfordult, hogy szopi helyett tápot adtak neki a megkérdezésem nélkül. Cumiból. Mire hazajöttünk szép kis cumizavarunk lett. Iszonyú kimerültségemben mégis segített az anyai ösztön és nagy erőfeszítések és kitartás árán, Bibó végül elkezdett szopizni. Rossz technikával, sokszor fájdalmat okozva, de végre végre pályára álltunk. Nagyon boldog voltam. Akkor éreztem át először a lelkem mélyéig, hogy ANYA lettem. Megharagudtam a sok buta tanácsot osztogató emberre, akik bimbóvédőt ajánlottak, azt mondták pótoljak cumisüvegből, adjunk tápszert stb.. Mert a szoptatás a világ legegyszerűbb dolga lenne, ha már az elején egyszerűen folyamatosan mellen lenne az újszülött. Jönne hamar a tejcsi, hamar jóllakna a bébi, boldogság, nyugalom lenne az élet. De azzal, hogy mesterségesen elválsztják az anyát a gyerektől, hogy tilos összebújni, kézben ringatni a bébit, mind-mind lasítják, nehezítik a jó szoptatás kialakulását. Mert MINDEN ANYA TUD SZOPTATNI és MINDEN ÚJSZÜLÖTT TUD SZOPNI. Persze biztosan vannak speciális esetek, de általában ez az igazság.
Azzal azonban, hogy az anyáink korabeli nők riogatnak azzal, hogy nem lesz tej, hogy nem szabad folyton szoptatni, csak órarend szerint könnyen elmúlhat ez a természetes adottság.
Nekem mesélte egy kedves hölgy, aki 35 éve szült, hogy mikor kórházban volt, elválszttva lányától, négyóránként kapta kézbe. Próbált szoptatni, de begyulladt a melle. Erre mit tanácsoltak neki: ne szoptasson. Pedig, ha nem így csinálták volna, talán nem apad el a tej és sokáig szoptatott volna.
Bibó lassan fél éves lesz és kizárólag anyatejet fogyaszt. Fejlődik, hízik, egészséges. Mégis három hónapos kora óta hallgatom: "miért nem adsz neki almát??" "csak anyatejet kap" CSAK?? Hisz annál komplexebb, egészségesebb táplálék nincs ebben a korban!! Mi van az almában ami jobb annál az anyatej csodánál, ami igazodik a csecsemő igényeihez, mind mennyiségben, mind összetételben? Szívem szerint egész életemben anyatejen élnék!! Kis túlzással.. Ez űrkaja!!
De sokan mégis rosszallóan néznek, mikor azt mondom, hogy min.egyéves koráig, ha nem is kizárólag, de szoptatni akarok. Almát ehet egész életében.
Ezen túl, annyi érzelmi pluszt ad, amit olyan ember csak elképzelni próbálhat, aki nem tudott valamiért szoptatni. Micsoda érzés tudni, hogy ÉN táplálom a gyermekem, a testemből növekszik és fejlődik. A ded pedig megkapja az érintés, testközelség boldogító, megnyugtató érzését.
Szerencsére, most már egészen kiterjedt szoptatási tanácsadó hálózat épült ki, így az anyák, akiknek problémájuk akad, találnak segítséget. Már csak az lenne a jó, ha a gyerekorvosok és védőnők, egészségügyi dolgozók is képeznék magukat, hogy akaratlanul se okozzanak problémát a rossz tanácsokkal.
Nekem szerencsém van, mert a doktornéni, a védőnő sem a tápszer elkötelezett hívei, valamint hogy segített nekünk már képzett tanácsadó is.
Várandós anyukák, hinni kell magatokban!

2009. január 14., szerda

Jaj, de fáj..

Eddig csupa szép dologról írtam, de eljött az ideje, hogy kiöntsem a lelkem egy rémes dologról, ami nagyon megnehezíti az életemet.
Migrénem van. Van, hogy egy napig tart, de volt, hogy két hétig. Mikor még nem volt Bibó, nagyon sokat szenvedtem tőle, de mindig ott volt a lehetőség, hogy lefekszem és alszom 10 órát.
Mikor várandós voltam a 9 hónap alatt 1 migrénem volt a legelején, aztán még fejfájás sem. Micsoda jó időszak volt!
Aztán a szülés után két hét alváshiány, rémes fejfájással. És azóta sajnos újra itt a migrén. Tegnap úgy éreztem este, hogy már szoptatni sem tudok, Benőt tartani végképp.. Minden apró kis fény és hangfoszlány tőrként hasított a fejembe, úgy éreztem, mintha egy késsel az agyamban sétálnék. Férjecském korábba jött, így Bibóval ő játszott. És SEMMI nem használ. Benő miatt erős gyógyszer kilőve, kávé-citrom semmi, egyszerűen elhagy, ha már kiszipolyozott. Orvoshoz kellene menni, de nem nagyon szeretnék.
Azért néha elkezdek utánanézni, mit tehetnék ellene, de semmi, idáig..
Azt hiszem várnom kell, míg Bibó tesója a pocakomban lesz.

2009. január 12., hétfő

A Bamberoo

Valójában talán a hordozáshoz elég lenne egy kendő is. Nekük van is kendőnk, nem is akármilyen.Egy csodálatos Girasol. Nagyon szeretjük mindketten. Ha készülök a batyuhoz, Benő Bibó már mosolyog.
Egy másik hordozó eszköz mégis rabul ejtett. Sokat olvasgattam a mamamin az anyukák beszámolóit, tapasztalait. Sokan írtak a mei tai előnyeiről, kényelméről, arról, hogy még a bátortalan apukák is hordozásra adják a fejüket, ha anya beszerez egy ilyen ázsiai származású hordozót. Nézegettem a fotókat, a különböző márkákat megkérdeztem a tapasztalt mamikat, elolvastam Kamcsatka blogját(http://hugipakk.blog.hu/2008/05/21/do_you_bamberoooooooo) és levontam a következtetést : ezt ki kell próbálnom! Le is leveleztük Kamcsatkával, ki is próbáltam. Micsoda kényelem, komfort, puhaság és sportos fantázia. Szerelmes lettem a majmos Bamberoo-ba. Természetesen, mint általában nem a legolcsóbb márkával próbálkoztam először, így a színvonalat már elsőre megadta a választáshoz. El is döntöttem, bár a kendőzést semmiért nem hagynám abba, egy ilyen Mei Tai kell nekem. Szerencsére, drága férjecském látva el szántságomat, nem is próbált meg lebeszélni.
Aztán egyszer csak, hosszas várakozás után megérkezett New Yorkból. Férjecském hozta a postáról, én úgy bontottam ki, mint egy gyerek az ajándékot. Gyönyörű, erős, puha, kényelmes, elegáns és vagány egyben. Nagyban növeli az értékét, hogy nem csak úgy kivette valaki egy raktárból az USA-ban, hanem Edit, az általam választott anyagból külön nekünk készítette, ő maga postázta el nekünk. Annyival többet ér, hogy ez pénzzel ki sem fejezhető. Most már két olyan hordozóm van, amitől sosem válnék meg.

2009. január 8., csütörtök

Az anyaságról

A Nemzetközi Babahordozóhét megnyitóján hangzott el a vers, amit most feltettem a blogba. Mikor először olvastam mélyen megérintett, minden benne van, amit az anya-létről érzek, gondolok.
Köszönet Évuskának!

Pelenka 1.

Néhány szó arról, mivel párnázom Benő popóját és, hogy miért..
Mikor mág várandós voltam, felkeveredtem egy weboldalra (http://www.babanatura.hu/), ahol nagyon érdekes infókat találtam a XXI. századi textilpelenkázásról. Az oldalon legfőképpen a dolog környezetvédelmi vetületét domborítják ki, ugyanis az eldobható pelenkák nagy tömegű és nagyon lassan lebomló szemetet képeznek, ami ha jól tudom nem újrahasznosítható. Engem ez megfogott. Aztán megnéztem egy teljes csomag árát, ami a születéstől a szobatisztaságig használható és nagyon drágának tűnt.
Megszületett Bibó és egy hónap alatt rájöttem, milyen buta voltam. Papírra a háromszorosát fogom elkölteni!! Ó, mi tévő legyek, hát kirpóbálom a textilt, sosem késő megvilágosodni. Persze elmondtam a közvetlen környezetemben, mi a tervem és ők akkor gondoltak butának (finoman fogalmaztam). "Mosni akarsz?" "Az nem higiénikus!" egyébként ránk is mostak és higiénikus volt... na mindegy.
Próba nélkül nem akartam belevágni, vettem hát használtan 3 db-ot (Monapel Praktika) egy nagyon kedves lánytól, aki még használati utasítással is ellátott. Ennek ellenére nem tetszett. Túl nagy csomag, béna volt az anyaga, szóval nem tetszett. Odaadományoztam a budaörsi Textilpelenkázó és hordozós klub kölcsönzőjének.
Aztán a klub vezetője, Orsi megmutatta, hogyan működik az amit ő használ (és amit még pocakosan kinéztem és nem vettem meg) és rájöttem, hogy ez jó lenne nekünk.
Majd hallottam a Cserepelusról (ők egy vállalkozás, akik Bambino Mio pelusokat adnak bérbe, mosva hozzák őket, és elviszik a szennyest, kb. papírpelus költség árban). Ez persze még így is drágább, mintha a saját készletemet használnánk, de mi most érjük el a következő méret súlyhatárát, így nem akartam beruházni és kaptunk egy kis árengedményt is.

A végeredmény:

Köbméterekkel kevesebb szemét, és végre finom puha, rózsaszín babapopó. Sajnos a papír pelusos korszakban 4 borax-os kenőcsöt használtunk el, a BM használat óta, elmúlt a sajtreszelő tapintású popó. És van még valami amit mindig nagyon utáltam az eldobhatóban. ANNYIRA BÜDÖS!!! Beni éjszaka még azt használ, de nem bírom elviselni a szagát, mikor már van benne egy kis pisi. Rémes. Legszívesebben felébreszteném és cserélném, de persze nem teszek ilyet.
Már elkezdtem a következő méret begyűjtését. Már van néhány külsőnk, a belsőkből mindenképpen újat fogok vásárolni. És még csak most kezdtük. Már nagyon érdekel el egy új pelenkafajta is, a mamamis anyukák megírták a tapasztalataikat, nekem elég meggyőző.
Talán egyet beszerzek próba gyanánt.
És itt egy újabb szenvedély a hordozás mellé. Nem tudom mikor jön el az idő, mikor magamnak kezdek ezt-azt vásárolni..

2009. január 4., vasárnap

Háti Benő 2.

Egy kis esti kollázs, a hordozás öröméről..
Posted by Picasa

Csak képek Benőről, a babzsákban (amit nagyon szeret) és egy pihiszékes ráadás




Posted by Picasa

Eltelt egy év..

és milyen gyorsan...
2008. volt életem talán legnehezebb és mégis legcsodálatosabb éve. Először is év elején már javában folyt az építkezés. Már álltak a falak, de még nagyon az elején voltunk.














Havas volt minden, én nagyon fáztam. Már tudtuk, hogy Beni útban van hozzánk a hideg miatt aggódtam is miatta. Nagyon megfáztam a télen. A fiunk azonban bírta a kiképzést és készült erre a világra.
Hét év után úgy döntöttünk, hogy Benedek érkezését megünnepeljük azzal, hogy összeházasodunk. Januárban kezdtem szervezni az áprilisi eseményt. Kicsi, elegáns, kényelmes és barátságos esküvőt szerettünk volna, ami sikerült is. Egy kis malőr sem rontotta el a nagy napot, minden úgy alakult, ahogy terveztük. Mindenki ott volt, akit szerettünk volna és nagyon vidám, vállalkozó kedvű volt a társaság. A leggyönyörűbb pocakos esküvő volt, amit valaha tartottak. Sokat táncoltam és keveset ettem, egy kicsit sem voltunk feszültek, mint sok esküvőn a párok. Olyan volt, mintha ez egy annyira természetes dolog lenne, mint ahogy reggel felkelünk.



2007 nyarán találtam egy szuper munkahelyet. Jó társaság, izgalmas munka és jó főnök. Nagyon hamar a magaménak éreztem a munkám, nem sima alkalmazott voltam, hanem valaki aki fontos dolgot csinál, annak ellenére, hogy a ranglétrán nem felül voltam, sőt.. Az esküvő után már nem mentem vissza dolgozni, egy kicsit nehéz volt, de Benedek érkezésére való felkészülés mindenért kárpótolt engem.

Vásároltam, takarítottam, kimentem az építkezésre, nagyon klassz volt. Jött a tavasz, virágzott a cseresznye, nagyon szép időszak volt. Bár nehéz is, sajnos nem vagyok alkalmas a generációs együttélésre. Miután hat évet éltünk külön a családtól nagyon nehéz újra a szülői házban élni. Sajnos sokat bosszantottam magam olyan dolgok miatt, ami így utólag teljesen felesleges volt. Bár ezt tudom, mégis újra beleesem ebbe a csapdába, de erről egy másik alkalommalTeltek a hónapok, eljött a nyár, minden energiánkat a házba öltük, hitelt kellett felvennünk, és egyre távolibbnak tűnt a költözés dátuma. Az építőiparban nincs becsület, adott szó, szerződés, mit sem ér. Csak a pénzátvétel időpontját tartják be pontosan. Augusztusban már tudtuk Benő ide fog születni, nem az új otthonunkba. Ettől nagyon szomorú lettem.

Bibó hamarabb, de végre megérkezett és nagyon boldogok voltunk. Bár a sok itthon töltött idő alatt megtaláltam volna a mamami-t, talán hamarabb ráeszmélek, hogy hogyan éljük az életünk.Élete első három hónapját nagyon kevés alvás és sok sírás jellemezte, én sokat voltam beteg, mert legyengültem. Aztán novemberre, egyszerre minden könnyebb lett. A hordozás, önmagunk felfedezése segített. A ház is majdnem elkészült már. Én is kezdtem összeszedni magam.

Aztán eljött az Advent. Eddig minden évben feldíszítettük a házunkat, olyan "németesen". Minden évben elmentünk Drezdába, jártuk a karácsonyi vásárokat, amik nem zsibvásárok, mint idehaza, tele vannak gyönyörű áruval. Idén nem voltunk sajnos és a házdíszítés is elmaradt.Minden dobozban van.. A Karácsony úgy robogott át rajtunk, hogy észre sem vettük. A Szilveszter szintén. Mindenesetre én örülök, hogy vége.

Itt az Újév. Sosem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki, de most jól esett kimondani. Újév, valami új kezdete, a költözés, a nyugis családi élet kezdete. Azt jelenti nem lakunk már sokáig egy szobában, hamarosan lesz egy házunk és mindent a megfelelő helyiségben csinálunk. Olyan jó lesz! Hamarosan ezt a kilátást néhetjük minden reggel:




Azt kívánom, hogy mindenkinek valósuljanak meg a tervei 2009-ben, legalább annyira, hogy jövő ilyenkor elégedetten tudjon vissznézni. A férjemnek kényelmes, pihenős és igazi apás évet kívánok, magamnak pedig erőt, hogy jó anya, jó feleség, jó testvér, jó meny, sógornő és lány legyek!