2009. január 23., péntek

Anya otthon sem unatkozik!

A szuper kreatív, szorgalmas és ügyes kezű anyukákról mostanában sokat lehet hallani. Angolul WAHM (work at home mom), magyarul ODA (otthon dolgozó anya). Vannak országok, ahol ez nagyon is mindennapi dolog.
Már több, mint fél éve itthon vagyok, és mivel Bibó egyre jobban feltalálja magát, és egyre jobban érdekli a világ, felmerült bennem, hogy milyen jó lenne valami kis kreatív elfoglaltság. A házimunka hasznos, meg minden, de azért mégis... Gondoltam elkezdek főzöcskézni, mert mostanában csak ritkán tettem. Jól is esett. Bár nem úgy ment, mint rég, Bibó miatt kisebb megszakításokat tettem, de kész lett és finom lett.
Azon gondolkoztam, bárcsak megtanultam volna varrni, kötni. Most én magam készíthetnék Bibónak sapit, amit Emőke tett meg helyettem.
A mamaminak köszönhetően, megismertem Verát, aki itt járt szerdán és készített nekünk egy hordozós kabátot. Mikor megérkezett, kipakolta két csodás gyerekét, a nagy felfedezte a házat, a kicsi kúszott-mászott, majd a kendőben végezte batyuban. Mindezek alatt Veri dolgozott serényen, gondoskodott a gyerekekről. A kicsit megszoptatta, vígasztalta, a nagyot megdícsérte simogatta. Mindezt végig mosolyogva. Olyan volt, mint egy akadályfutó, aki lebegve ugorja át az akadályokat.
Komolyan, nem jutottam szóhoz, micsoda összhang. Annyira jó volt látni. És mindezek alatt még kicsit beszélgetni is tudtunk. Nagyon örülök, hogy megismertem.
Szóval, ha végre saját kis fészkünkben leszünk és a körülmények kicsit egyszerűbbek lesznek elkezdek megtanulni varrni. Majd talán kötni. És talán meglesz a nyelvvizsgám is egyszer.
Nagyon fontos, hogy egy anya, minél tovább lehessen a gyermeke mellett és mivel teremthetne otthont és az ehhez szükséges anyagi feltéleteket, ha nem hasonló munkával. Nagyon jó a tudat, hogy az ember a férjét kiegészítve, nem csak egy "házirobot", hanem aktív gondolkodó lény, aki ki tudja fejezni kreativitását és mellette pénzt tud keresni, anélkül, hogy a gyermekétől meg kellene válnia.
Tényleg irigylésre méltó. Egyszer talán én is megtalálom a magam útját..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.