2009. január 21., szerda

Egyharmad..

Már több, mint hét éve minden nap együtt fekszünk le aludni és együtt ébredünk. Ha nagyritkán mégis el kellett utaznod, úgy éreztem félbeszakítottak. Ma megint ezt érzem.
Rohanni kellett, mert sok volt a munka, aztán csak pár másodperc a búcsúra. Hoztam neked csirkét, én meg becsomagoltam neked.. Szeretlek.. én is.. és már kint is voltál az utcán. Mint egy gyerek rohantam az ablakhoz, hogy lássam, amint autóba ülsz. Bibó a hátamon nem értette, miért vagyok kicsit szomorú.
Mikor ő még nem volt, könnyebb volt. Most helyette is hiányzol nekem, Tudom, hogy holnapután ismét együtt leszünk, de most mégis könnyezem.
Szakad az eső, de Beni mosolyog rám, mintha azt mondaná: "itt vagyok anyu, ne szomorkodj!", és igaza van.
Leszállt a gép, biztonságban megérkeztél. Most már nyugodtabb vagyok. Nyugodt fél. Vagyis inkább már csak harmad. Már csak harmad.
Boldog vagyok, hogy már csak harmad lehetek.
Nagyon vár haza a kétharmad, mert nélküled minden sokkal szürkébb. A három lábú szék is felborul, ha elutazik az egyik lába..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.