2009. január 4., vasárnap

Eltelt egy év..

és milyen gyorsan...
2008. volt életem talán legnehezebb és mégis legcsodálatosabb éve. Először is év elején már javában folyt az építkezés. Már álltak a falak, de még nagyon az elején voltunk.














Havas volt minden, én nagyon fáztam. Már tudtuk, hogy Beni útban van hozzánk a hideg miatt aggódtam is miatta. Nagyon megfáztam a télen. A fiunk azonban bírta a kiképzést és készült erre a világra.
Hét év után úgy döntöttünk, hogy Benedek érkezését megünnepeljük azzal, hogy összeházasodunk. Januárban kezdtem szervezni az áprilisi eseményt. Kicsi, elegáns, kényelmes és barátságos esküvőt szerettünk volna, ami sikerült is. Egy kis malőr sem rontotta el a nagy napot, minden úgy alakult, ahogy terveztük. Mindenki ott volt, akit szerettünk volna és nagyon vidám, vállalkozó kedvű volt a társaság. A leggyönyörűbb pocakos esküvő volt, amit valaha tartottak. Sokat táncoltam és keveset ettem, egy kicsit sem voltunk feszültek, mint sok esküvőn a párok. Olyan volt, mintha ez egy annyira természetes dolog lenne, mint ahogy reggel felkelünk.



2007 nyarán találtam egy szuper munkahelyet. Jó társaság, izgalmas munka és jó főnök. Nagyon hamar a magaménak éreztem a munkám, nem sima alkalmazott voltam, hanem valaki aki fontos dolgot csinál, annak ellenére, hogy a ranglétrán nem felül voltam, sőt.. Az esküvő után már nem mentem vissza dolgozni, egy kicsit nehéz volt, de Benedek érkezésére való felkészülés mindenért kárpótolt engem.

Vásároltam, takarítottam, kimentem az építkezésre, nagyon klassz volt. Jött a tavasz, virágzott a cseresznye, nagyon szép időszak volt. Bár nehéz is, sajnos nem vagyok alkalmas a generációs együttélésre. Miután hat évet éltünk külön a családtól nagyon nehéz újra a szülői házban élni. Sajnos sokat bosszantottam magam olyan dolgok miatt, ami így utólag teljesen felesleges volt. Bár ezt tudom, mégis újra beleesem ebbe a csapdába, de erről egy másik alkalommalTeltek a hónapok, eljött a nyár, minden energiánkat a házba öltük, hitelt kellett felvennünk, és egyre távolibbnak tűnt a költözés dátuma. Az építőiparban nincs becsület, adott szó, szerződés, mit sem ér. Csak a pénzátvétel időpontját tartják be pontosan. Augusztusban már tudtuk Benő ide fog születni, nem az új otthonunkba. Ettől nagyon szomorú lettem.

Bibó hamarabb, de végre megérkezett és nagyon boldogok voltunk. Bár a sok itthon töltött idő alatt megtaláltam volna a mamami-t, talán hamarabb ráeszmélek, hogy hogyan éljük az életünk.Élete első három hónapját nagyon kevés alvás és sok sírás jellemezte, én sokat voltam beteg, mert legyengültem. Aztán novemberre, egyszerre minden könnyebb lett. A hordozás, önmagunk felfedezése segített. A ház is majdnem elkészült már. Én is kezdtem összeszedni magam.

Aztán eljött az Advent. Eddig minden évben feldíszítettük a házunkat, olyan "németesen". Minden évben elmentünk Drezdába, jártuk a karácsonyi vásárokat, amik nem zsibvásárok, mint idehaza, tele vannak gyönyörű áruval. Idén nem voltunk sajnos és a házdíszítés is elmaradt.Minden dobozban van.. A Karácsony úgy robogott át rajtunk, hogy észre sem vettük. A Szilveszter szintén. Mindenesetre én örülök, hogy vége.

Itt az Újév. Sosem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki, de most jól esett kimondani. Újév, valami új kezdete, a költözés, a nyugis családi élet kezdete. Azt jelenti nem lakunk már sokáig egy szobában, hamarosan lesz egy házunk és mindent a megfelelő helyiségben csinálunk. Olyan jó lesz! Hamarosan ezt a kilátást néhetjük minden reggel:




Azt kívánom, hogy mindenkinek valósuljanak meg a tervei 2009-ben, legalább annyira, hogy jövő ilyenkor elégedetten tudjon vissznézni. A férjemnek kényelmes, pihenős és igazi apás évet kívánok, magamnak pedig erőt, hogy jó anya, jó feleség, jó testvér, jó meny, sógornő és lány legyek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.