2009. március 2., hétfő

"Egyedül"

Elkerülhetetlen, hogy szót ejtsek egy nagyon nehéz témáról. Ezt nagyon fáj leírni, mert ebben a társadalomban egy kismamának, egy friss anyuknak illik vidámnak, boldognak, kiegyensúlyozottnak lenni, mert mégiscsak az élete legszebb időszakát éli meg. Így, ha egy fiatal anyuka rosszul érzi magát a bőrében, nem nagyon meri bevallani, mert egyből lelkiismeret-furdalása támad, hiszen olyan, mintha nem örülne a gyermekének, sőt talán nem szeretné őt.
Persze ez nem igaz, de azt gondolom, hogy ilyen érzések nélkül nem lehet megfelelni a baba és a többiek elvárásainak.
Mint a legtöbb mami én is naphosszat kettesben vagyok Bibóval. Soha egy pillanatra sem gondoltam arra, hogy "lepasszoljam" őt, hogy elmehessek bárhová. Nekem erősek az ösztöneim, úgy érzem, ha Bibót nem látom "veszélyben van". Nem tudom miért nem enyhült még ez az érzés, talán idővel fakul majd. Biztosan megvan ennek az evolúciós magyarázata, vagy talán a gyerekkoromban rejlik a titok, de nem akarok erre részletesen kitérni. A lényeg, hogy ez egy fontos dolog, mi egyenlőre egy egység vagyunk. Bár azt is be kell vallanom, hogy nemigen tudok Gáboron kívül olyan embert, akire rábízhatnám, ha nagyon fontos lenne..
Tehát kettesben vagyunk, egy szobában, messze fent egy hegy tetején. Tiszta a levegő és viszonylagos nyugalom van, de számomra ez az elmúlt pár hónap már sok volt a csendből. Egyszerűen az ember társas lény, én nagyon az vagyok, szükség van arra, hogy valami történjen.
Drága férjem dolgozik. Sokat, hogy tudjunk költözni. Este jön haza, fáradt, mégis gondoskodik rólunk.
A barátok. Sok barátunk volt, Bibó előtt, de már sokkal kevésbé jelentkeznek, mint korábban. Talán félnek, hogy nekünk csak Bibó a témánk.. Pedig ha tudnák, hogy milyen szivesen beszélgetnék valami másról!!! A válságról, a munkáról, a filmekről, a pletykákról!!! Ők valahogy úgy tartják illendőnek, hogy Bibó legyen a fő téma, pedig nincs szükség rá, hogy a kelleténél többet beszéljünk róla. Tudom, hogy akinek még nincs babája, nem izgi a büfi, a "hánykilóthízott" és "hányszorfordultmármeg téma"...Bár igaz, az esti találkák nem alkalmasak még egy jó darabig, füstös helyekre sem járunk, de egy bababarát kávézó délután, már simán belefér.
A rokonok.. a családi összetartás nem volt itt erős sohasem, bár két unokatestvérkém (az kisebbiknek most születt meg csodás kisfia !!!) azért jelentkezik, nagyon jó, hogy ők vannak.
Hosszú volt a tél, hideg, sötét, egy negyed órás sétához negyed óra előkészület kellett.
Talán, ha jön végre a tavasz és elmúlik ez a sok járvány, könnyebb lesz mozogni. Talán enyhül a magány-érzés..
Nagyon sok anyuka éli meg az egyedül lét érzést és sokan lesznek valóban depressziósak. Ahhoz, viszont, hogy kiegyensúlyozott gyermeket tudjunk nevelni, magunknak is derűsnek kell lenni. Nagyon könnyű mindenféle csapdába esni, ha az ember úgy érzi, hogy egy alter-világban él, párhuzamosan a többiekkel.
Személyszerint már látom a kiutat, elkezdek valami alkotó tevékenységet. Megkeresem a környékbeli, hasonló anyukákat, bár egyenlőre csak egyről tudok, ő pedig már dolgozik. Mert igen, hiába vannak az utcában kisgyerekes anyukák, ha mindent gyökeresen másként látunk, nem fogunk jól kijönni egymással.
Talán hamarosan autóba ülhetek és akkor minden kicsit közelebb kerül majd. Egy jó Ikea séta például egy hétre fel tudna vidítani. Vagy egy kellemes séta egy szép kis vidéki városban. Napsütésben. Jó lenne elmenni Szentendrére. Lángost enni, nézelődni. Mi lehet jobb egy kis kalandnál?

2 megjegyzés:

  1. Sajnos ismerős az érzés, amiről írsz. Drukkolok Neked, pontosabban Nektek egy mielőbbi ikeás sétáért vagy még inkább szentendreiért és persze hogy jöjjön a szép tavaszi idő és könnyebb legyen kimozdulni!

    VálaszTörlés
  2. Nekem is ismerős, csak nem a hegy tetejéről, hanem a városból... de itt van már a tavasz, hosszabbak a nappalok, lehet többet sétálni. :) És nagyon-nagyon jó ötletnek tűnik felvenni a kapcsolatot a közel élőkkel! :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.