2009. április 17., péntek

Egészség... ügy?

Nem tudom van-e értelme leírni, ami velem történt. Semmiképpen nem szerettem volna olyan bejegyzést tenni, ami bármiféleképpen kapcsolatba hozható a közhangulattal, a politikával, a gazdasággal és ilyesmikkel.
A most következő történetnek szerintem mégis több köze van, a becsületességhez, az emberséghez, és a lelkiismeretes munkavégzéshez. Vagyis.. inkább az ezek ellenkezőjéhez.
Nem voltam túl jó bőrben mostanság, a védőnőm ezért elküldött egy vérvételre, kis ellenőrzés. El is mentem. Mikor beléptem a szobába ahol leveszik a vért, fennhangon kiabált a két egészségügyi dolgozó, hogy ők bizony nem kaptak fizetést. Emellett hosszú sor állt, kapkodás volt, mint a Vészhelyzetben. Engem ez nem zavar, sokszor voltam már ott, mindig ez volt.
Néhány napra a vérvétel után, úgy éreztem leszakad a karom. Vörös volt és kék-zöld. Annyira fájt, hogy az édesapám kihívta az orvosát. Az megvizsgált, közölte, hogy fertőzés, amit a vérvételkor szereztem. Írt antibiotikumot. Aztán pár óra múlva a vörös csíkszerűség terjedt, felfelé a szívem irányába. A háziorvosom elérhetetlen volt. Bementünk egy kórházi sürgősségire, nehogy egy tetanuszon múljon az életem, bevallom Bibó érkezése előtt meg sem ijedtem volna, de tegnap őt féltettem igazán. A sürgősségin vetettek egy másodperces pillantást rám (nem volt rajtunk kívül senki ám) és szépen átküldtek a háziorvosi ügyeletre, hogy ott majd valaki ír fel valamit. Egy kérdésemre sem válaszoltak. Egyszerűen az orvos elhúzott.
Átmentünk az ügyeletre, ahol közölte az asszisztens, a doki betegnél van, várjunk. Egy órát vártunk a még érthetően cseppet sem türelmes Bibóval, mire megjött. Ó de jó! Tíz percig bent volt a szobában, majd kijött, hogy neki indulnia kell. Kértem, hogy 2 prcet szánjon rám, már régen várok rá, leszakad a karom, nem tudom mi bajom van.. de fejhangon üvöltötte, hogy neki mennie kell, valami papírt kell elvinnie valahová. Lázas voltam, szédültem, kimerültem, egyszerűen nem tudtam kiállni magamért. Kértem a férjem, hogy vigyen haza.
Nagyon csalódott és kimerült voltam. Férjecském aggódott.
Ma délelőtt elmentem a háziorvoshoz, bár kicsit jobban voltam a csík nem terjedt tovább. Fél óra várakozás után kijött az asszisztens, hogy ma nem jön az orvos. Ez egy összeesküvés???
Azt hittem viccel.. Átmentünk Bibóval az ügyeletre, ott végre szóba álltak velem. Megvizsgáltak rendesen, és megkaptam írásban a diagnózist. Két nap után. Még jó, hogy nem vérmérgezés..
Persze, bizonyára én is követtem el hibát, mert nem mentem aznap orvoshoz, mikor fájni kezdett, csak másnap. Ettől függetlenül nem tudom megérteni, hogy ha már ilyen a rendszer, amilyen, miért nem próbálnak a benne lévők lelkiismeretesen megtenni, amit lehet.
Miért nem próbálnak gyorsan, hatékonyan mégis emberségesen bánni az emberrel. Ha már egy rutin vizsgálatnál megfertőznek, akkor miért nem tudnak mindent megtenni, hogy megnyugtassanak, nincs nagy baj.
Elképesztő, hogy azok, akik az emberekért dolgoznak, egyszerűen maguknak csinálnak konfliktusokat, csak mert azt képzelik talán, hogy ők mártírok, mert orvosok/nővérek lettek. Ha én valaha is, bármelyik munkahelyemen így beszéltem volna egy ügyféllel, azonnal kirúgtak volna, és joggal..
Remélem eljön az idő, mikor egy orvost lehet majd tisztelni a tudásáért és egy orvos megtanulja tisztelni a betegeit és a munkáját, mégha az számára nem is hivatás.

.. de mi lesz addig??

2 megjegyzés:

  1. Te jó ég:(( Elképesztő!
    Örülök, hogy nem lett baj!

    VálaszTörlés
  2. ez tényleg elképesztő :((( még szerencse, hogy nem volt nagyobb bajod!

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.