2010. október 19., kedd

Új szavak

Nálunk most a fő téma a beszédfejlődés, ami abból a kimondatlan családi és társadalmi elvárásból fakad, hogy kétévesen azért már beszéljen a gyerek..
Beni a héten két új szót tanult: egér (amit a svéd bútorbolt szuper játék kínálatának köszönhetünk), Benő szájából eé-nek hangzik. A másik pedig, szép szabályos kakaó, mert a kakaót szereti.
Haladunk :)

2010. október 13., szerda

Szülés, szabadon avagy mondjam vagy ne mondjam...

Nos, nem is tudom hogyan kezdjem. Jó kis blog ez, babás, meg minden, de ha már itt ez a blog, akkor a magam módján kiállhatnék valamiért, amiben hiszek. Az is lehet, hogy okosabb csendben lenni, ebben a témában, azonban, ha mindig csendben vagyunk, mikor valamilyen sérelem ér, akkor sosem változik semmi. Lehet, hogy ez a bejegyzés senkit nem fog megváltoztatni, de abban bízom, hogy legalább elgondolkodtat és arra sarkall majd egyeseket, hogy tájékozódjanak, mielőtt ítéletet mondanak.
Hogyan is kezdhetném.. Akik ismernek tudják, hogy Bibó kórházban született. Gyorsan és komplikáció mentesen. Nem háborítatlanul, de minden nagyobb beavatkozástól mentesen. Ebben része volt annak, hogy tudat alatt erre készültem, hogy valamelyest utánanéztem, és nagy szerencsém is volt, hogy gyorsan és gördülékenyen ment. Tudom, sokan nem mondhatják el ugyanezt. Mindenki története más. Ez a jó, hogy mások vagyunk.
Miután Bibó született, komolyabban beleástam magam a "baba témába". elolvastam könyveket, és új embereket sodort az utamba az élet. Megismerhettem olyan anyukákat, akik a nagy átlagtól eltérően vélekednek a szülésről. Annak ellenére, hogy ez közös bennük, ők maguk mégsem egyformák. Sokat köszönhetek nekik és annak, hogy megismerhettem a nézőpontjukat.
Soha nem értettem, hogy komoly témákban miért nem fér meg egymás mellett két vélemény. Az emberek miért akarnak mindent egy kaptafára húzni, miért kell egyetérteni mindenben. Túl sok vitának, alaptalan indulatnak voltam tanúja az elmúlt napokban, a szülés optimális helyét, és körülményeit illetően. Nagyon elszomorító ez szerintem.
Azt gondolom eljött az ideje, már nagyon régen, hogy próbáljunk meg gondolkodni és ne hagyjuk, hogy megrögzött elméletek és ostoba sztereotípiák irányítsanak minket.
Számomra nagyon fontos ügy, hogy itthon, ahol együtt élünk, mi nők, szabadon eldönthessük, hogy hol, kivel és milyen módon adunk életet a gyermekünknek. Ma ez lehetetlen sajnos. Pedig nem vagyunk messze attól, hogy elérjük azt, hogy mindenki békében ott szüljön, ahol ő maga biztonságban érzi magát. Mert ott a legkisebb a baj előfordulásának az esélye, ahol a nő nem fél, hanem biztonságban érzi magát, hiszen, ha az anya jó helyen van, akkor a baba is, ilyenkor ők még elválaszthatatlanok. Sőt, még hosszú-hosszú ideig így van, még ha sokan ezt meg is kérdőjelezik.
Így fogadjuk el, hogy ami "nekem" jó, az nem biztos, hogy másnak is jó. Ha az emberek jelentős része elfogadná azt a lehetőséget, hogy máshogyan is lehet, sokkal könnyebb lenne mindenkinek.
Szeretném, hogy a szülés végre itt is szabad legyen. Nem az otthonszülés a lényeg itt önmagában, bár kétségtelen, hogy a legmarkánsabb része a témának. Fontos, hogy aki otthon szeretne gyermeket világra hozni, az megtehesse, jogszerűen, nyugodtan, abban a tudatban, hogy rendelkezésre áll egy háttérkórház, ahol ellátják, késedelem és előítéletek nélkül. Ezen kívül fontosnak tartom, hogy aki kórházban szül, eldönthesse, hogy milyen beavatkozásokat kér, és ezt a döntést minden információ teljes tudatában tegye. Jó lenne, ha a szülést végre mi, szülő nők irányítanánk, nem pedig valaki más. Ha mi lennénk a központban a szülés alatt. szeretném, ha nem választanának el a családomtól az újszülött csecsemővel. Ha a család valóban egyből család lenne.
Lehetne még hosszan sorolni és részletesen kiemelni, mi minden hiányzik még a békés szüléshez, most azonban azt tartom fontosnak, hogy mindenki tájékozódjon, mielőtt véleményt alkot.
Olvasson, kérdezzen, sokat..

Ami engem illet, a következő gyermekem is kórházban fog világra jönni és bízom benne, hogy mikor eljön ez az idő, ez már választás lesz, nem egyetlen lehetőség!

2010. szeptember 30., csütörtök

Egy kis összefoglaló

Hosszú ideje nem volt időm, vagyis inkább erőm írni. Sok szép dolog történt azóta és néhány nagyon fájdalmas is.
Ami a legfontosabb, az, hogy Bibóból Ben lett. Babából szép lassan kisfiú.
Sok új dolgot tanult, kisebbeket és nagyobbakat egyaránt. Az egyik szembetűnő változás, hogy már egyáltalán nem tart rá igényt, hogy hordozzam. Számomra ez egy kicsit szomorú, mégis egyben jó dolog is. Már önállósodik, csak ritkán kéredzkedik fel.
Már pontosan ki tudja fejezni az érzéseit, szeretget, vigasztal, megsértődik :),megdícsér. Jó humora van, képes már megtréfálni minket. Dacoskodik is.
Már nem csak jár, mint egy éve, hanem fut, szalad, ugrik, felmászik mindenre, még a kertünk életveszélyesnek tűnő rőzséin is biztonsággal közlekedik.
Két éves lett, ami újabb vízválasztó. Megtanult biciklizni a kis futóbringáján.
Mióta megvettük, nem telt el úgy nap, hogy ne ült volna rajta.
A kicsiknél mozgás- és beszédfejlődés összefügg, Ben már próbál beszélni is.
A kis szótára:

Mama, Papa, Baba, Apu, Hamm, Nyamm-nyammm, Cici :), autó, egy, ezt, oda, ott, huhu (vonat), uhu (bagoly), vau (kutya), háp-háp (kacsa), fa, fű, csip-csip, csicsi (csiki), sásá (sáska), huááá(hurrá) , lálálá (énekel)

Van még pár, amiről csak sejtjük, hogy mit is akar jelenteni. Mostanában sokszor próbál szavakat utánunk mondani, több-kevesebb sikerrel.

Valamint a legfontosabb, aminek talán külön bejegyzést is fogok szentelni, az alvás. A második születésnapjára végre befejeztük a szobáját (bár még varrnom kell egy falvédőt és egy átlátszó függönyt). Nagyon szerette első naptól, sokat játszott ott. Negyedik hete, azonban már csak ott hajlandó aludni. Sosem mondtuk neki, hogy ott kell. Soha nem "szoktattuk" (mellesleg a hideg kiráz ettől a szótól). EgySzerűen szereti a szobát. Ez az életében a legnagyobb változás. Egy komoly és határozott lépés az elszakadás felé. Nagyon büszke vagyok rá, hogy türelemmel és szeretettel és könnyedén eljutottunk ide.

2010. szeptember 29., szerda

Újratöltve



Nos, újra itt vagyok. Kicsit átöltöztetem a blogot, sok téma maradt kiíratlanul.. Hamarosan jönnek az újabb posztok, ha kicsit összeszedem a gondolataimat. Addig is beszéljenek a képek, Benőről, aki közben akkorát nőtt, hogy saját biciklije van már. Olyan ügyes, mint aki bicajra termett. Ráadásul nagyon cuki ebben a sisakban :)







 
Posted by Picasa

2010. március 6., szombat

Ajánlom magunkat!

Nos, egy korábbi bejegyzésben már utaltam rá, hogy belekezdek valami újba, valami másba, ami érdekel és amivel előbb utóbb pénzt is kereshetünk. Nos, hát kis családi vállalkozásunk elindult, kedves olvasóim, ha tetszik nektek is ajánljatok várandós ismerőseiteknek

Katt ide: Lenyűgöző kismamaruhák szeretettel!-Mammachic

2010. január 28., csütörtök

Honnan tudhatom...

hogy jól döntöttem? Honnan tudhatnám, hogy jól választottam-e? Olyan sok tényező, olyan sok változó van az életben. Egyik nap azt hiszed, hogy a fehér áll jól, másik nap már a feketére szavaznál.. Hogyan lehetnék objektív a saját életem megítélésében? Nem tudok kilépni önmagamból. Pedig néha jó lenne egy tükör, ami az igazat mutatja és nem azt ahogy látni akarom magam. Jó lenne azt hinni én irányítok. Olykor valóban így is van. De mi van ha nagyot tévedtem, ha a lényeget nem vettem észre? Sokszor késő ezen gondolkodni, mert már benne vagyunk nyakig..
Jó lenne erős, magabiztos, tisztánlátó nőnek lenni. Aki határozott abban amit csinál. Kevés dologban vagyok igazán elszánt, és mégis néha azt gondoltam, hogy jó, később kiderült, hogy tévedés. Sok barátról kiderült, hogy nem az. Sokan eltűntek és elvittek egy darabot belőlem. Aztán volt, akinek az életéből én tűntem el, és mégis nagyon hiányzik.
Persze vannak megérzéseim és olyakor valóban bejöttek. Utólag tudom, hogy hamarabb kellett volna lépnem. Munkahely, párkapcsolat, barátság. Aztán van amiben biztos vagyok. Benőben. A hordozásban, az együttalvásban, abban, hogy hamarosan lesz egy jó munkám, amit önállőan irányíthatok, és az enyém lesz a kockázattal együtt. Biztos vagyok abban amit érzek és tudom mit veszíthetek.
Van egy dilemmám, ami talán másoknak is megvan: vállaljak-e most testvért Benőnek, vagy várjunk még. Minden nap máshogyan látom. Ma úgy, hogy várjunk. Karácsonykor úgy éreztem, akár most is. Aztán eszembe jutnak drága Vanda szavai, hogy a kistesó tudja mikor kell érkeznie, hagyjam rá a döntést, hiszen Benő is tudta, mikor van itt az ideje, hogy világra jöjjön. Ezt valahol én is így érzem, de mégis vanak kételyeim. Ködösek, megfogalmazhatatlanok. Néha előtörnek és nem tudom lerázni őket. Ezért csak várok.. Tudom, hogy van igazság abban amit Palya Bea énekel "a gyermek a nőnek a fejében fogan". Talán ha eloszlik a köd akkor Emma is úgy dönt, hogy eljön.
Mégis, mikor éjjel Benő felébred, majd álomba szoptatom, én nem tudok visszaaludni. Ilyen gondolatok törnek elő, mintha valamit rosszul csinálnék, de nem tudom mi az.
Talán csak a hosszúra nyúló tél az oka. Itt három hete jég és fagy van. Bezártság. Ha jön a tavasz, a szubjektív talán vidámabb lesz, az objektívről továbbra sem lesz sejtésem...
Azt hallani sokfelől, hogy "hallgass az ösztöneidre!".. de vajon mindig helyes ez? Vajon helyesen hallgat az ösztöneire az a férfi aki lefekszik a bögyös hosszú combúval, bár otthon várja a felesége és gyermekei akiket elvileg szeret? Vagy helyesen cselekszik az aki önvédelemből oltja ki valaki életét, megmenekül, de egész életében cipeli ennek a terhét.
Azt is mondják, hogy nem mindegy, hogy félig teli a pohár, vagy félig üres.. Nem lenne könnyebb, ha azt gondolnám, van 1deci vizem és nem kellene éreznem ezzel kapcsolatban semmit. Sem azt hogy hej, de jó van vizem, sem azt, hogy jaj, fogy a vizem. Csak, hogy van egy deci vizem és kész..
A mai gondolatörvénynek vége :)