2011. május 4., szerda

Kedves serpanyu olvasók!

Nos, mostanában nem szaparodnak a posztjaim kellő lendülettel és elszántsággal, ezért úgy döntöttem, hogy ezt a blogot itt, most befejezem. Bár, még itthon vagyok Bibóval, de már nem sokáig. Ez a babás blog már inkább kisgyerekes és lassan dolgozóanyukás bloggá kellene alakuljon, de nem érzem azt, hogy szeretném ebben a formában folytatni, így befejezem.

Mindenkinek köszönöm, hogy figyelemre méltatta a gondolataimat és azt is, hogy megjegyzést fűzött hozzájuk.
Sok szép gyermekek között eltöltött pillanatot kívánok nektek!

.. talán valahol, máshol még találkozunk...

serpanyu

2011. január 21., péntek

Aludjunk! Együtt...


Mióta az eszemet tudom utáltam egyedül aludni. Kicsiként féltem a sötétben, nagyobbként egyszerűen egyedül éreztem magam. Mióta felnőtt vagyok, azonban egyáltalán nem döbben meg senki azon, hogy a pasimmal, most már a férjemmel alszom. Egy felnőtt megengedheti magának, hogy mindig mellette legyen valaki.
Egyszer láttam egy interjút egy Magyarországon élő külföldi férfival, akinek még talk show-ja is volt egy darabig, és akit teljesen megrökönyödve faggatott a riporter arról, hogy miért alszik külön a feleségétől. Mindenki fel volt háborodva, el volt képedve ezen.
Csak úgy, mint mikor sokan elmeséljük, hogy mi bizony együtt alszunk a gyermekünkkel. Egy csecsemővel, aki kiszolgáltatott, akinek életmentő az anya test melege, az anya ébersége, légzése és ha van, a teje. Sokan úgy gondolják, hogy a csecsemőt, aki jó esetben 9 hónapig az édesanyja testében élt, miután megszületett nem kell óvni, védeni, melegíteni, ölelni, táplálni "szeretni" éjjel.
Szép szobákat építenek, csodás kiságyat vesznek, baldachinnal, meg rácsvédővel (fura név, mintha a rácsot kellene védeni a csecsemőtől) és azt várják, hogy a gyermek, aki megszületik, majd fürdetés után pont x óra y perckor elalszik és reggelig fel sem ébred.
Nem ítélem el őket, én is ezt hittem. Sok "szakkönyv", orvos, és más minket "védő" személy, valamint a babacucc gyártó cégek tökéletes marketingje sugallja ezt, s bár a kezdő szülő érzi, hogy valahol ez nem stimmel, mégis sokan magukat és gyermeküket is "megerőszakolva"törekednek egy eszményi rend kidolgozásán.
Attól, hogy civilizálódtunk, evolúciós igényeink nem változtak. Az ember életben akar maradni és szaporodni akar. A másodikat kár magyarázni, meg ez úgyis a felnőttek dolga.
De a csecsemő életben akar maradni. Mozgásképtelen. Nem tud beszélni, csak sír
ni. A gyomra pici, ezért gyakran kell táplálkoznia. Emiatt nem tud hosszasan aludni sem. Testkontaktusra van szüksége, hogy melegben legyen és, hogy bízni tudjon a szüleiben, hogy érezze szeretik és gondoskodnak róla. Megvédik. Éjjel, nappal.
Ezért nem akar a legtöbb baba kiságyban egyedül aludni, egész éjjel, úgy ahogy az okos felnőttek várják.
Persze vannak olyan babák (én egyet sem ismerek), akik az egész éjszakát átalusszák, az ő szüleik szerencsésnek tűnnek, mert álombabák a civilizációban, de a természetben sajnos nem lennének soká életben.
Persze vannak emberek, akiknek a gyakorlati kivitelezés gondot okoz, mert félnek, hogy ráfekszenek a babára, vagy keskeny az ágy. Mindegyikre létezik megoldás. A baba kiságyának egyik rácsát le kell szerelni, és így rögzíteni a családi ágyhoz. Így együtt vagyunk, de fizikailag némileg mégis elkülönítve.
Együtt aludni a gyermekünkkel olyan csoda, amit nehéz szavakkal leírni. Mikor még csecsemő és éjjel gyakran ébred szopizni, elképesztően megkönnyíti az anya dolgát az együtt alvás,
hisz nem kell a síró csecsemőhöz átbaktatni félálomban egy másik szobába. Az anya megérzi a csecsemő ébredését és már szoptat is és alszik is. A csecsemőnek nem kell sírnia sem, mert még azelőtt kielégítik a szükségleteit, hogy hangot adna nekik. Az anya kipihentebb. A baba is.
Jó a "babaszagban" aludni. Megnyugtató, olyan érzést kelt, hogy minden tökéletes, mindenki együtt van. Anya, apa, gyerek. Reggel csodás, a mosolygó, elégedett babaarcot látni.
Nincs sírás, mindenki, apa is tud aludni.
Mikor nagyobb már ő ébreszt, simogatással, puszival, öleléssel.
Aztán eljön az idő, mikor egy este közli, hogy ő a saját szobájában akar aludni. Magától. Benő kétévesen költözött át a szobájába, azóta csak egyszer-kétszer aludt a családi ágyban, ami megint "csak" hitvesi ágy.
Visszahozhatatlan évek, amik nálunk már elmúltak és nagyon jó érzés visszagondolni rájuk.

Bár, Ben még mindig ébred éjjel, így sokszor ott ragadok mellette hajnalban, tehát az együtt alvásunk kitolódott a praktikum kedvéért. :)

Mindenki maga dönti el, hogyan alszik persze, de érdemes ezeket a dolgokat is figyelembe venni, mikor arról döntünk, hogyan legyen a baba születése után .
Valakitől hallottam ezt: a gyermeked olyan mint egy bankszámla. minél többet adsz bele, annál többet kapsz vissza később :)

Egy kis szakirodalom:
William Sears: Éjszakai gondoskodás

Blog, élet, stb..

Elhanyagoltam a blogot az utóbbi időben, mert bár sok leírni valóm volt, valahogy nem jutottak eszembe a megfelelő szavak, hogy visszaadjam őket.
Nos, amire büszke vagyok.. Benő elképesztően változik. Még mindig a beszédfejlődés a központi témája a családnak, ami szerintem kicsit lassítja a fejlődést, de Benő nem hagyja magát, már szavakkal is tud parancsolni: "Mama ül!" vagy "Apu állj'" és "Vau csüccs!" :) elképesztően hangzik, vékony babahangján.
Elkezdett rendesen enni, mert egy hátsó őrlő miatt nagyon kevés szilárd étel ment le, hosszú ideig. Nem hízik, vékony, de erős, tiszta izom. Neki soha nem voltak bébihurkái, és úgy tűnik, hogy nem is lesznek. Nyúlik, épp tegnap kellett új body-kat vennem, mert a régiek rövidek voltak és majdnem a köldökéig ért a dekoltázsa..
Szóval nőttön nő, jó látni.