2011. január 21., péntek

Aludjunk! Együtt...


Mióta az eszemet tudom utáltam egyedül aludni. Kicsiként féltem a sötétben, nagyobbként egyszerűen egyedül éreztem magam. Mióta felnőtt vagyok, azonban egyáltalán nem döbben meg senki azon, hogy a pasimmal, most már a férjemmel alszom. Egy felnőtt megengedheti magának, hogy mindig mellette legyen valaki.
Egyszer láttam egy interjút egy Magyarországon élő külföldi férfival, akinek még talk show-ja is volt egy darabig, és akit teljesen megrökönyödve faggatott a riporter arról, hogy miért alszik külön a feleségétől. Mindenki fel volt háborodva, el volt képedve ezen.
Csak úgy, mint mikor sokan elmeséljük, hogy mi bizony együtt alszunk a gyermekünkkel. Egy csecsemővel, aki kiszolgáltatott, akinek életmentő az anya test melege, az anya ébersége, légzése és ha van, a teje. Sokan úgy gondolják, hogy a csecsemőt, aki jó esetben 9 hónapig az édesanyja testében élt, miután megszületett nem kell óvni, védeni, melegíteni, ölelni, táplálni "szeretni" éjjel.
Szép szobákat építenek, csodás kiságyat vesznek, baldachinnal, meg rácsvédővel (fura név, mintha a rácsot kellene védeni a csecsemőtől) és azt várják, hogy a gyermek, aki megszületik, majd fürdetés után pont x óra y perckor elalszik és reggelig fel sem ébred.
Nem ítélem el őket, én is ezt hittem. Sok "szakkönyv", orvos, és más minket "védő" személy, valamint a babacucc gyártó cégek tökéletes marketingje sugallja ezt, s bár a kezdő szülő érzi, hogy valahol ez nem stimmel, mégis sokan magukat és gyermeküket is "megerőszakolva"törekednek egy eszményi rend kidolgozásán.
Attól, hogy civilizálódtunk, evolúciós igényeink nem változtak. Az ember életben akar maradni és szaporodni akar. A másodikat kár magyarázni, meg ez úgyis a felnőttek dolga.
De a csecsemő életben akar maradni. Mozgásképtelen. Nem tud beszélni, csak sír
ni. A gyomra pici, ezért gyakran kell táplálkoznia. Emiatt nem tud hosszasan aludni sem. Testkontaktusra van szüksége, hogy melegben legyen és, hogy bízni tudjon a szüleiben, hogy érezze szeretik és gondoskodnak róla. Megvédik. Éjjel, nappal.
Ezért nem akar a legtöbb baba kiságyban egyedül aludni, egész éjjel, úgy ahogy az okos felnőttek várják.
Persze vannak olyan babák (én egyet sem ismerek), akik az egész éjszakát átalusszák, az ő szüleik szerencsésnek tűnnek, mert álombabák a civilizációban, de a természetben sajnos nem lennének soká életben.
Persze vannak emberek, akiknek a gyakorlati kivitelezés gondot okoz, mert félnek, hogy ráfekszenek a babára, vagy keskeny az ágy. Mindegyikre létezik megoldás. A baba kiságyának egyik rácsát le kell szerelni, és így rögzíteni a családi ágyhoz. Így együtt vagyunk, de fizikailag némileg mégis elkülönítve.
Együtt aludni a gyermekünkkel olyan csoda, amit nehéz szavakkal leírni. Mikor még csecsemő és éjjel gyakran ébred szopizni, elképesztően megkönnyíti az anya dolgát az együtt alvás,
hisz nem kell a síró csecsemőhöz átbaktatni félálomban egy másik szobába. Az anya megérzi a csecsemő ébredését és már szoptat is és alszik is. A csecsemőnek nem kell sírnia sem, mert még azelőtt kielégítik a szükségleteit, hogy hangot adna nekik. Az anya kipihentebb. A baba is.
Jó a "babaszagban" aludni. Megnyugtató, olyan érzést kelt, hogy minden tökéletes, mindenki együtt van. Anya, apa, gyerek. Reggel csodás, a mosolygó, elégedett babaarcot látni.
Nincs sírás, mindenki, apa is tud aludni.
Mikor nagyobb már ő ébreszt, simogatással, puszival, öleléssel.
Aztán eljön az idő, mikor egy este közli, hogy ő a saját szobájában akar aludni. Magától. Benő kétévesen költözött át a szobájába, azóta csak egyszer-kétszer aludt a családi ágyban, ami megint "csak" hitvesi ágy.
Visszahozhatatlan évek, amik nálunk már elmúltak és nagyon jó érzés visszagondolni rájuk.

Bár, Ben még mindig ébred éjjel, így sokszor ott ragadok mellette hajnalban, tehát az együtt alvásunk kitolódott a praktikum kedvéért. :)

Mindenki maga dönti el, hogyan alszik persze, de érdemes ezeket a dolgokat is figyelembe venni, mikor arról döntünk, hogyan legyen a baba születése után .
Valakitől hallottam ezt: a gyermeked olyan mint egy bankszámla. minél többet adsz bele, annál többet kapsz vissza később :)

Egy kis szakirodalom:
William Sears: Éjszakai gondoskodás

5 megjegyzés:

  1. De jó volt olvasni,mindjárt bújok is be a picim mellé!!! :-) Régebben én is írtam egy bejegyzést erről, illetve nem is én:

    http://macinaplo.blogspot.com/2010/07/kisbaba-szerint.html

    VálaszTörlés
  2. Köszi Zsuzsi én is elolvadtam a tiétektől :)

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  4. Nincs sírás? Akkor a tiéd az álombaba! :-)
    Viszont nem tudod milyen a hasfájós... meg a reggel 4 után nem-álmos (órákon keresztül "énekelős")... Meg amikor már kettő van... Stb.
    Nem, ez egy nem eléggé átgondolt blogbejegyzés volt! :-)

    VálaszTörlés
  5. Tokeletesen igazad van!!!! Megorulok az olyan anyaktol akik meg villognak is azzal hogy milyen ugyesen leszoktattak a babat a cicizesrol es most mar magatol alomba ringatjak magukat. Miert kell errol leszoktatni?!!! Oruljenek hogy hozzabujhatnak az edes kicsi babjukhoz akinek mindennel nagyobb szuksege van a testi kozelsegukre. Mindig felhuzom magam ezen a teman ,de orulok hogy nem csak en latom maskepp ezt a dolgot :)))) Hajra egyutt alvas es ne hagyjuk magar a babankat meg ejjel sem!

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.